Többen támogatnának egy olyan pártot, amely a bevándorlás betiltását szorgalmazná valamint a muszlim lakosság arányának csökkentését irányozná elő, mint egy, a multikulturalizmus mellett kiálló pártot- derül ki a YouGov egyik felméréséből, melynek adatairól a Guardian közölt cikket.

Ugyan a 2012-es londoni olimpia a sokszínűség ünnepe is volt, a szavazók továbbra is szimpatizálnak olyan nézetekkel, melyek a szélsőjobboldali csoportokra hajlamosak. A YouGov 1750 fős mintájának mintegy 41%-a vélekedett úgy, hogy szavazna egy olyan pártra, amely a bevándorlás teljes leállításának ígéretével állna elő. Ezzel szemben csak a válaszadók 28%-a válaszolta azt, hogy ilyen jellegű politikai formációt nem támogatna.

A muszlimokkal kapcsolatban hasonló eredmények jöttek ki: 37% támogatna olyan pártot, amely a muszlimok lakosságbeli arányát, valamint az iszlám társadalmi jelenlétét csökkenteni kívánná (a nem támogató 23%-kal szemben).

Matthew Goodwin, az Extremist Project (független, extremizmust és szélsőjobboldaliságot kutató csoport) munkatársa elmondta, hogy ugyan nincs sikeres radikális párt Nagy-Britanniában, de a többség így is nyitott a szélsőjobboldali eszmék iránt. Úgy véli, hogy az adatok arra mutatnak rá: a közvélemény elégedetlen a mainstream politikai és gazdasági elit teljesítményét, a bevándorlást és az iszlám egyre növekvő társadalmi térnyerését illetően.

Saríát az Egyesült Királyságba!
barenakedislam.com

A Guardian cikke természetesen szót ejt a Nyugat-Európában sikeres szélsőjobboldali pártokról - így pl. Marine Le Pen Nemzeti Frontjáról Franciaországban (6,5 millió szavazójuk van a legutóbbi felmérések szerint), Geert Wilders Szabadságpártjáról Hollandiában (amely a mostani választásokkor 9 helyet veszített ugyan) valamint a görög Arany Hajnalról (amelynek támogatottsága 7%-ról 10,5%-ra nőtt a legutóbbi választásokon).

A brit felmérés is azt mutatja, hogy igény lenne a radikális, szélsőjobboldali retorikára az Egyesült Királyságban is, így nem lenne meglepő, ha egy ezt kihasználó politikai formáció a közeljövőben nagyobb támogatottságra tenne szert.

Érdekes módon - az európai trendektől eltérően - a fiatal választói csoportok inkább a multikulturalizmus hívei, a 18-24 éves korosztály többsége visszautasítja a szélsőjobboldali nézeteket, s hatvan százalékuk szerint inkább nem szavaznának olyan pártra, amely megtiltaná a bevándorlást. Kevesebb mint egynegyedük viszont támogatna ilyen politikai formációt. Muszlimellenes pártra 27%-uk szavazna.

Az idősebb generációk viszont hajlamosabbak a radikalizmusra a felmérés szerint: a hatvan évesnél idősebb választók több mint fele támogatna bevándorlás-ellenes, 49%-uk pedig muszlimellenes pártot.

Goodwin hozzátette: „Ugyan a felnövekvő generációk toleránsabbnak tűnnek a sokszínűség és a bevándorlás ügyében, mégis úgy tűnik, hogy egy bevándorlás-ellenes, muszlimellenes, tradicionális brit értékeket valló párt sikeres lehetne az Egyesült Királyságban”.

"Nem rasszista, ha korlátozzuk a bevándorlást." "De az, te tory mocsok!"
ipezone.blogspot.com

A bevándorlók kb. a múlt század közepe óta kezdtek problémát jelenteni a brit társadalom számára, ekkorra ugyanis a rendkívül liberális bevándorlási szabályozás miatt kb. 75 ezer nem fehér bőrű polgár élt Nagy-Britanniában. 1981-ben meghozták a bevándorlási törvényt, amely eltörölte az egykori gyarmatokról és a Brit Nemzetközösség területéről érkezők előjogait. Ekkorra azonban már többetnikumú állammá vált az Egyesült Királyság, hiszen nagyjából Wales lakosságával megegyező számban éltek színes bőrűek a szigetországban (GWYN 1995). A nyolcvanas években munkanélkülivé váló bevándorlók az egész országon végighúzódó lázadáshullámmal hívták fel magukra a figyelmet, mára pedig főként a második generációs színes bőrűek (azaz bevándorló szülők gyermekei, ROSE 2006, 234. o.) és a kelet-európai bevándorlók okoznak problémákat.

Érdekes kérdés még Goodwin érvelésében, hogy szerinte a tradicionális brit értékeket valló párt sikeres lehet. Az Egyesült Királyságban élők nemzeti identitását többen is vizsgálták korábban, s az adatok szerint ugyan a brit identitás a leginkább meghatározó (kb. 42-45% tartja magát britnek, 35-37% angolnak a BritSocAt kutatásai szerint), de már 1977-ben Tom Nairn arra mutatott rá, hogy a „britségnek” vége („The Break-Up of Britain”). A BritSocAt-kutatások azt is kimutatták, hogy eldöntendő kérdés esetén (brit vagy angol?) kb. ugyanannyian vallották magukat britnek, mint angolnak. Az is tény, hogy a válaszadók 81%-a szerint túl gyakran keverik össze a brit és angol identitást. Heath és Tilley kutatásai pedig arra mutattak rá, hogy az etnikai (angol/skót/walesi) identitást az idősebb korosztály vallotta, a középkorúak az állampolgári (brit) identitást, míg a fiatalok többnyire nem akarták vagy nem tudták magukat besorolni (HEATH-TILLEY 2005, 131. o.).

VEZÉRKOMMENT

Összességében látható, hogy az Egyesült Királyságban az idősebb és középkorú korosztály tagjai meglehetősen nyitottak a radikális, szélsőjobboldali eszmék iránt. Azaz nem a fiatalok radikalizálódnak, hanem az idősebbek, s ebben a tekintetben (is) eltérnek a kontinentális Európa országaitól. Lásd a magyarországi helyzetről a Political Capital által készített ilyen felmérést.

Azonban az, hogy a fiatalabb korosztályok elfogadóbbak és befogadóbbak, mint a náluk idősebbek, azt vetíti előre, hogy egy muszlimellenes és bevándorlás-ellenes, tradicionális brit értékekre támaszkodó párt csak rövid ideig lehetne sikeres a szigetországban (nem beszélve a választási rendszerről, ami igen nehézzé teszi egy új párt „berobbanását” a brit politikai életbe). Nem véletlen, hogy az eddigi legsikeresebb radikális párt, a Brit Nemzeti Párt is csak marginális szereplője az Egyesült Királyság politikai életének.*

A brit politikai elitnek természetesen valahogy reagálnia kellene a kialakult helyzetre, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy – ahogy azt már korábban meglebegtették – a nemzetközi tendenciához igazodva tovább szigorítják a bevándorlás feltételeit. Azonban a további radikalizálódásra az elit részéről nincsen túlzottan nagy esély, elvégre mióta David Cameron átvette a Konzervatív Párt vezetését, igyekezett azt a centrum felé irányítani – sokak szemében el is veszítette pártja a konzervatív jellegét.

*Igaz, David Cameront nyugtalanította a BNP a 2010-es választások előtt: „Szerintem van okunk az aggodalomra, mert nagyon kellemetlen emberek.” de „A támogatottságuk nem olyan nagy, mint amekkorának a sajtó szeretné beállítani.” (CAMERON-JONES 2011, 289. o.)

Források:

CAMERON-JONES 2011 | David Cameron - Dylan Jones: Cameron Cameronról. Kötetlen beszélgetések a brit miniszterelnökkel. HVG Kiadó, Budapest, 2011.

GWYN 1995 | William B. Gwyn: „Political Culture and Constitutionalism in Britain.” In: Daniel P. Franklin – Michael J. Baun (eds.): Political Culture and Constitutionalism. A Comparative Approach. M. E. Sharpe, New York, 1995. 13-42. o.

HEATH-TILLEY 2005 | Anthony F. Heath – James R. Tilley: „British National Identity and Attitudes towards Immigration.” In: International Journal of Multicultural Societies. Vol. 7, No. 2, 2005. 119-132. o.

ROSE 2006 | Richard Rose: „Politika Nagy-Britanniában.” In: Almond – Bingham Powell és tsaik.: Összehasonlító politológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 221-289. o.