REZSŐHÁZY RUDOLF

Nincs olyan előrelátó ember, aki meg tudná jósolni, hogy hová vezet egy százezreket utcára vivő tiltakozás.

     Forrás: theblaze.com

Demokráciákban a nyilvános tüntetés megszokott látvány. Ha az esemény nem fajul el, kettős funkciót tölt be: láthatóvá teszi a panaszokat és levezeti a feszültségeket. Az utóbbi időkben megragadta figyelmemet az isztambuli Gazi park feldúlása elleni megmozdulás és a brazíliai buszjegyek áremelése elleni tiltakozás.

             Előfordulhat, hogy a kérelmek megértő fülekre találnak, és a kedélyek lecsillapulnak. De az is megtörténhet, hogy az esemény láncreakciót vált ki. Indukáló szerepet játszik, beindít egy előre nem látható eseménysorozatot. Ez azért következik be, mert a társadalomban lappangó, visszatartott, eddig még ki nem fejezett elégedetlenség uralkodik. Sokan valamiért frusztrálva, megfosztva érzik magukat. Az indukáló ok mindezt felszínre hozza. Az eredeti tiltakozók vonzóerőt gyakorolnak a még csöndes elégedetlenekre, alkalmat nyújtanak nekik, hogy ők is beálljanak a táncba.

             Isztambulban és Brazília sok városában a dolgok ilyen irányt vettek. Új tüntetők csatlakoztak a kezdeményezőkhöz, számuk hamarosan megnőtt, de céljaik már nem voltak egységesek, motivációik különböztek. A fiatalabbak mást akarnak, mint az idősebbek. A  férfiakat más hozza mozgásba, mint a nőket, főleg Törökországban, ahol sok esetben másodrangú polgárok és az iszlám szokások is sértik őket. Ott a tömeg vegyességén túl létezik egy közös vonás: a nyugati modern befolyás szembeállítja őket a vallási hagyományokkal. Brazíliában sokan a korrupció ellen fordulnak, kárhoztatják a jövő évi futball-világbajnokság költségeit, míg az egészségügy, az iskolarendszer pénztelenségben szenved.

             Mindkét helyen azonban hamar megjelentek a zavarosban halászók is. Ezek vagy csak randalírozást kedvelő elemek, akik üzletablakokat törnek be vagy autókat égetnek, de sok köztük a szélsőbalhoz vagy -jobbhoz tartozó egyén is, aki minden alkalmat megragad, hogy a fennálló rezsimet döntögesse.

             Mint az „arab tavasz” alkalmával, úgy most is egy új toborzó módszer jelent meg: a mozgósítás gyors sikerét az internetes és mobilos üzenetek valamint a társadalmi alaphálózatok hírterjesztése biztosítják.

             Több megfigyelő von párhuzamot – mind a török, mind a brazil esetben – az 1968. májusi párizsi mozgalommal. A szabadosság jegyében spontán szervezkedések burjánzanak: népkonyhák nyílnak, sátrakat vernek, imitt-amott muzsikaszó hallatszik, az elveszett tárgyak egy bizonyos helyen megtalálhatók, nagy papírlapokat feszítenek ki, melyekre mindenki ráírhatja véleményét, önkéntes bizottságok alakulnak, melyek a következő órák kezdeményezéseit javasolják, stb. Azonban nem könnyű a környezetvédők, a diákok, a feministák, az anarchisták, az egyszerű polgárok között egy messzebbre látó stratégiát kitalálni.

             A megmozdulás csak úgy lehet sikeres, ha a kezdő, vezetés nélküli fázisából ki tud fejlődni egy szervezett mozgalommá, hiteles és hatékony, egyéni vagy delegált irányítással. Csak így lehet tárgyalóképes. A cselekvőképességhez közös platform meghatározása is szükséges. Ez nem nehéz: Erdogan menjen el, a brazil kormány mondjon le, legyenek új választások. Ebben a szervezkedő szakaszban fordulhat elő, hogy egy politikailag tudatos csapat igyekszik a mozgalmat kisajátítani és saját céljai szolgálatába állítani (ez sikerült fényesen Leninéknek 1917-ben).

             Nincs olyan előrelátó ember, aki meg tudná jósolni, hogy hová vezet egy százezreket utcára vivő tiltakozás. Forradalom lesz belőle? Lemond a kormány? Kompromisszumot kötnek? Eredmény nélkül kifullad a tömegek lelkesedése?

             A meglévő hatalom és az ellenszegülők konfliktusának kimenetele sok tényezőtől függ: mekkora a felek elszántsága? mire ösztönöz az adott politikai kultúra? milyen fajta erőszakot alkalmaznak a tüntetők és a karhatalom? stb. A rendelkezésre álló eszközök terén újítani is lehet. Pl. egy Erdem Güzdüm nevű isztambuli polgár órákig mereven állva a Kemal Atatürk kultúrház előtt nagy szimpátiát keltett, és azonnal mások is utánozták.

             Dilma Rousseff brazil elnökasszony és Erdogan úr is tettek engedményeket. Az egyik eltörölte a buszjegyek áremelését, a másik a parklebontás ügyében referendumot ígért, de ezek a kezdeményezések már későn érkeztek.

             Az erőszak alkalmazása macska-egér szcenárióhoz vezet. Ha az egér ellenáll, könnyen eszkaláció következik. Hacsak a rendőrök vagy a katonák nem tagadják meg a parancsokat (mint nálunk 1956 októberében), vagy a hatalom nem riad vissza a vérontástól, a győztes fél rövid távon nem kétséges. Ha azonban az ellenállás gyorsan elterjed, fölkeléshez vezethet, mely a kezdeti cselekvési módot gyökeresen megváltoztatja.

                                                          x          x          x

            Hazánkban is vannak olyan csoportok, melyek szívesen folyamodnak utcai manőverekhez, remélve, hogy kezdeményezésük ragadós lesz, és a pár tíz, száz vagy ezer kivonult ember követőkre talál, és számukat jelentősen földuzzasztja. A Milla, a Bajnai úr körül tömörülők, az LMP, a PM, az MSZP, a DK hívei, a hahások szolgálnak példával. Eddig nem sikerült nagyobb mozgalmat beindítaniuk.

             Ha csupán provokációról van szó, a legjobb módszer a flegma, az önmérséklet és az önmegtartóztatás. A vitába szállásnak nincs se értelme, se haszna. Ha azonban a tiltakozás jogos (a legjobb kormány is követ el baklövéseket), a bölcsesség azt követeli, hogy a hibákat azonnal javítsák ki. Ez nem a gyengeség, hanem az erény jele.

 email: rezsohazy.rudolf@gmail.com                                           Rezsőházy Rudolf

                                                                                  Prof.em. Université cath. de Louvain