REZSŐHÁZY RUDOLF

  Ha a magyar jobbközép médiát figyeljük, szembeötlő az ott olvasható, hallható vagy látható „euró-szkeptikus”, sértett vagy ellenséges vélemény-nyilvánítás. Felelős politikusok is panaszkodnak, hogy nem kezelnek bennünket méltányosan, hogy nem tisztelik nemzeti önállóságunkat. Az embernek az a benyomása támad, hogy Brüsszelben pikkelnek ránk.

            Életem jó részét Belgiumban éltem le és ott is rendszeresen morognak, mert hol itt, hol ott kap intőt az ország valamiféle előírás megszegése miatt. A polgárok az európai intézményeket mint szükséges rosszat könyvelik el, de a dolgokat nem kezelik drámai hangon.

 Ezzel szemben nálunk olyan hangokat is hallani, mintha Moszkvától Brüsszelig csöbörből vödörbe estünk volna. Ez az ítélet sértő és igazságtalan.

             A moszkvai totális hatalom teljes erejével uralkodott rajtunk, vele vitatkozni szóba se jöhetett, a keleti blokkhoz való tartozásunkat nem mi választottuk. Mindig nyugat felé néztünk, oda akartunk tartozni, onnan vártuk sorsunk javulását.

             Az Európai Unióhoz önként csatlakoztunk. Ennek voltak érzelmi okai, de érdekeink is ezt diktálták. Ha materiálisan gondolkodunk, több hasznot húzunk belőle, mint amennyi hátrány ér bennünket. Az európai intézmények a tagországok hatalomátruházásából jöttek létre és működnek. Az egyes államok érdekeiket tárgyalások és egyeztetések folytán érvényesíthetik. Tehát nem Brezsnyev Moszkvájában vagyunk.

             Kétségtelen azonban az is, hogy ma már nem az alapító atyák – Schuman, Adenauer, de Gasperi – Európájában élünk. Kevesen tudják, hogy e három vezető egymás között németül beszélt, mert Schuman az első világháború előtt német elemibe járt, a trentói de Gasperi pedig ugyanakkor Ausztriában járt iskolába. Mind a hárman kereszténydemokraták voltak, az európai eszme fűtötte őket és lelkesen építették a határokat áthidaló új közösséget.

             A mai Európát egy terjeszkedő techno-bürokrata struktúra jelképezi. Noha csak azt teheti, amit a tagállamok vezetői (azaz a miniszteri tanács) rábíztak, azonban úgy viselkedik, mint általában az adminisztratív hatóságok szoktak: hatalmát igyekszik növelni, új hatásköröket törekszik megszerezni, ami könnyen túlkapásokhoz vezet.

             Hogy tisztán lássunk, meg kell különböztetnünk a következőket. Nekünk magyaroknak főleg az európai parlamenttel és bizonyos „jogvédő” közegekkel gyűlt meg a bajunk.

             Az Európai Parlament a tagországokban létező politikai erők összességét tükrözi. Tehát összetétele változhat a választások eredményeként. Manapság három pólust különböztethetünk meg. A többséget a szocialista-liberális-környezetvédő tömb alkotja, melyhez ideológiai kérdésekben a szélsőbal is csatlakozik. Összetartó ereje az 1968-as szabados szellemi örökség. Ennek a csoportnak egy magyarországi, kétharmados, keresztény ihletésű kormány úgy tűnik, mint bikának a vörös lobogó. A második tömb a közép és jobbközép konzervatív néppárt. A harmadik tömböt a jobb és a szélsőjobb alkotja, mely részben Európa ellenesnek és részben nacionalistának mondható.

             Jogvédő közegnek nevezem az európai bírósági szerveket és bizottságokat, melyek a közös érték- és jogrendet vannak hivatva megvédeni. Itt találkozunk olyan túlbuzgóságokkal és elferdülésekkel, melyeknek gyökerei ideológiai eredetűek. Például a magyar alaptörvény családra vonatkozó cikkeinek kritikája nem alapozható sem vitathatatlan értékekre, sem valamilyen jogi tételre. Itt arról van szó, hogy egyesek mindenféle párkapcsolatot egyformán kezelnek, mások pedig csak egy nő és egy férfi házasságát ismerik el házasságként.

             Ezek a megkülönböztetések rendkívül fontosak, hiszen a helyes magatartás és cselekvés függ tőlük. Vitát kell vívni ott, ahol komoly nézeteltérések vannak. Egyenrangú felek között kell egyezkedni, ahol érdekekről van szó. Az európai eszmét kell kidomborítani ott, ahol a tyúkketrecek méreteinek szabályozása a fő gond.

mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com                                      Rezsőházy Rudolf