Rezsőházy Rudolf

A politika tettekből és szavakból áll. De ha a dolgokat közelebbről nézzük a szavak, a közlemények, a beszédek is tettek. Amikor a politikus szót ragad, kommunikál, nem elégszik meg a tények megállapításával és közlésével, hanem cselekszik is: befolyást kíván gyakorolni híveire, ellenfeleire, a közvéleményre. A történteket és a teendőket „becsomagolja”.

Már nem sok idő választ el bennünket a választásoktól. Ilyenkor a politikai porond fölélénkül, hőmérséklete emelkedik, a viták hevülnek. Különösen érdekes, hogy megismerjük a legelterjedtebb fogásokat, torzításokat, manipulációkat. Hosszú évek óta figyelem különösen Belgium és Franciaország belső csatározásait, és az alábbiakban fölsorolok néhány gyakori manővert. Mindegyiknek adtam egy nevet. Az olvasó biztosan fölfedezi majd, hogy ezek a műveletek hazánkban is forgalomban vannak.

Cartoon courtesy Toonpool

A megbélyegzés egyike a legelterjedtebb szokásoknak. Az ellenfélre címkét ragasztanak, mely őt egy visszataszító csoporthoz köti: reakciós, fasiszta, antiszemita, komcsi, stb. Így olyan személynek nyilvánítják, aki antipatikus, akire nem szabad hallgatni. Egy olyan személyhez is lehet hasonlítani, aki kompromittáló: Orbánt Chávezhez vagy Szanyit Marosánhoz. A megbélyegzés a gyengeség jele, elfojtja az eszmecserét, az ésszerű érvelést helyettesíti.

 A dramatizálás az érzelmek fölcsigázását célozza. A vitába jó adag szenvedélyt fecskendeznek bele. Még a pacifisták is a katonai szókincsből merítenek, igazságos „harcot” emlegetnek, „csatát” vívnak a békéért és ütik a rendőröket. Egyesek a konfliktust „szabadságharcnak” minősítik. Csinos hölgyek pucérra vetkőzve küzdenek jogaikért. Mások gyűlöletet keltenek szoborgyalázással vagy zászlóégetéssel. Az ökologusok kedvenc eljárása, hogy természeti katasztrófákat jósolnak.

 A színezés főleg a szavak kiválasztását jellemzi. Ugyanazt a jelenséget nevezhetjük szabad versenynek, dzsungeli viszonyoknak vagy nemes versengésnek. Nem mindegy, hogy valaki a „népről” vagy a „magyar emberekről”, az „államról” vagy a „nemzetről” beszél-e. Ha egy határozatot vagy eseményt „forradalomnak” neveznek, szintén színeznek, azt sugalmazzák, hogy bátran cselekedtek, radikális változást értek el. A színezés szélsőséges változata a befeketítés, mely sokszor már rágalmazást jelent. A nemesítés ezzel szemben olyan tiszteletreméltó értékekre utal, melyek vitathatatlanok. Ha az emberi alapjogokra, a demokráciára, az igazságosságra vagy a békére apellál valaki, nem illik őt kikezdeni. Legfeljebb képmutatónak lehet bemutatni.

 Az elterelés olyan politikus eszköze, aki kifogyott az érvekből. Eltér a tárgytól, melyben gyöngének érzi magát és olyan témára csúszik át, melyet kedvezőbbnek talál. A leningrádi pályaudvaron egy amerikai és egy szovjet polgár várják a moszkvai gyorsot, de az nem fut be. Az amerikai megjegyzi:”Úgy látszik késik a vonat”. A helyi lakos visszavág:”maguknál pedig rosszul bánnak a feketékkel!” Az elterelés egyik változata a piruett: viccel válaszol a sarokba szorított fél, mert nincs ellenérve.

 A száműzetés manőverével az ellenfelet a múltba zárják. Ő az, aki nem érti az új idők üzenetét, megrekedt egy letűnt társadalomban, nem halad a korral. Ez a taktika igen hatásos, mert úgy tünteti föl az ellenfelet, mint egy maradi, betokosodott embert. Száműzi a ma világából a történelem temetőjébe.

 Az elrejtés arra szolgál, hogy egy politikai vita valódi tétjét nem fedik föl az ellenfél előtt. Amikor az abortusz kérdése Belgiumban és Franciaországban fölmerült, a magzatelhajtás szabadságát követelő erők megnyilatkozásaikban azt állították, hogy főleg a tragikus esteket akarják orvosolni és emberiességből kívánják a titkos műveleteket napvilágra hozni és szakorvosokra bízni. De hamar kiderült, hogy az igazi tét más volt: a nők szabad rendelkezése testük fölött. Így ténylegesen az abortusz szükségintézkedésből jog lett.

 A kiválasztás abban rejlik, hogy az aktor csoportosítja az ügye mellett szóló érveket és a többieket elhallgatja. Így tendenciózuson állítja be a dolgokat. Nemrégiben láttam egy pártkongresszusról szóló beszámolót. A képernyő résztvevőkkel teli termet mutatott. Egy másik állomáson csak kevés tag lézengett a teremben. Az eseményt közvetítő újságíró nem jelezte, hogy a termet munkaszünet közben filmezte… A képek is értékítéletet hordozhatnak.

 A sugalmazás olyan körmönfont, agyafúrt eljárás, mely nem állít nyíltan, csak sejtet. Főleg olyan személyek ellen irányul, akiket hiteltelenné akarnak tenni. Nem mondanak semmi bizonyíthatót. Nem lehet őket hazugságon kapni. Könnyen visszavonhatják állításukat, de becsempészték a lelkekbe a kételyt. Ehhez hasonló ravaszkodás a kompromittálás. A lejáratandó személy magánéletében kell olyan eseményeket találni és terjeszteni, mely az illetőt erkölcsileg kétségessé teszi.

 Az áldozattá tevéshez olyan csoportok folyamodnak, melyek a múltban diszkriminációt vagy üldözést szenvedtek. Az őket érintő események valóban megtörténtek, de állandó emlegetésük túllő a célon. Nem csak arról van szó, hogy az emlékeket ne felejtsék el, hanem hogy a volt szenvedőknek különös jogokat is biztosítsanak.

A bűntudat felébresztése cseles eljárás, mely az ellenfelet valami erkölcsi elvvel hozza ellentétbe. Greenpeace e művészetnek valódi mestere. El kell ismerni, hogy a levegő, a tenger, a folyók vagy az erdők szennyezése csúnya vétek. Pellengérre állítani egy vállalatot, egy közösséget, egy flottát, az szégyent és kárt hoz az illetőkre. A cél, hogy bennük bűntudat ébredjen és viselkedésüket megváltoztassák.

 A logikai csapda is az ellenmondásokra épül. Alkalmazóik belépnek az ellenfél játékába és önmagával ellentétbe hozzák. A gyarmatosító hatalmak demokráciák voltak és mint ilyenek hittek a szabadságban, az egyenlőségben, az önrendelkezési jogban. Amikor a függetlenséget követelő vezetők ezekkel az értékekkel támasztották alá harcukat, nehéz volt nekik visszavágni. Egy hatalmat úgy is meg lehet ingatni, hogy rossz lelkiismeretet okoznak neki.

 Az elrettentés abban áll, hogy megakadályozzák az ellenfél terveinek megvalósulását. Megértetik vele, hogy kezdeményezésének káros következményei lesznek. Evégből ijesztgetik, fenyegetik, zsarolják… Tudtára hozzák, hogy miféle eszközökkel rendelkeznek. Így meghátrálásra akarják kényszeríteni.

 A hízelgés is lefegyverezheti az ellenfelet. Bókokat kap, dicsérik. Válaszul ő mérsékeli magát. Fölfedezi, hogy végül is az ellentétek áthidalhatók. Ezt a taktikát főleg akkor alkalmazzák, amikor a viszonyok arra ösztönöznek, hogy a felek közeledjenek egymáshoz, mert a szövetségkötés az érdekük.

 „Magától értetődik”: ez a mondat kezdete, amikor a beszélő eleve el akarja hallgattatni vitapartnerét. Álláspontját annyira evidensnek állítja be, hogy nem érdemes szót emelni ellene. Egy centralizált országban a „nemzet egységes és oszthatatlan” jelszó szent és annyira érinthetetlen, hogy minden regionális autonómia-törekvést azonnal semlegesít.

 A hangnem akkor jelentős tényező, amikor a politikus beszédet tart. Lehet hangos vagy csöndes, szenvtelen vagy fölháborodott, tárgyilagos vagy gúnyos, stb. Az erővel, határozottan, tagolva kimondott szavak megingathatatlan meggyőződést tükröznek. De ez talán csak álca. Tudomást szereztem egy „államférfiről” aki beszéde szövegének margójára odaírta: „gyenge érv, kiabálva mondani.”

                                                                        x

 Mindezen manőverek mögött az a hiedelem húzódik meg, hogy a fölsorolt eljárások hatékonyak és hasznosak. Nagyobb részük azonban erkölcsi dilemmát ébreszt. Fölmerül tehát a kérdés: lehet-e erkölcsösen politizálni? Churchill ezt tette, amikor 1940-ben az angoloknak csak könnyet és nélkülözéseket ígért. Nem köntörfalazott, és így buzdította ellenállásra népét. Sikeresen.

 Míg e gondolatokat írtam, érkezett Wilfried Martens halálának híre. Belgiumnak többszörös miniszterelnöke volt, az európai Néppártot is elnökölte. „A holtakról jót vagy semmit” tanácsolja a kegyelet. Martensnek politikai ellenfelei is egybehangzóan állítják: becsületes, szótartó, megbízható ember volt. Az őszinteség és a politikai siker nem zárják ki egymást.

mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com                                           Rezsőházy Rudolf

                                                                                  prof.em.Univ.cath. de Louvain