Bakó Beáta

Dr. Michael Pinto-Duschinskyt, a Policy Exchange politológus kutatóját a PPKE Politikaelméleti Doktori Iskolájában tartott szemináriuma kapcsán kérdeztük politizáló bíróságokról, emberi jogokról, lehallgatásról, és arról, hogy vajon kilép-e az Egyesült Királyság az Európai Emberi Jogi Egyezményből? Interjú. 

MM: Azzal kezdte a szemináriumot, hogy Ön nem jogász. Mégis jogi témában tartott órát a PPKE Bölcsészkarának doktori iskolájában, többségében nem jogászoknak. Gondolja, hogy az emberi jogok, a bírói aktivizmus és a demokrácia olyan témák, amiket bölcsész szemszögből is fontos megvitatni?

 Igen, mindenképpen. Szerintem olyan korba érkeztünk, amikor a politika és a jog közelebb kerültek egymáshoz, mint korábban. Ma egyre nagyobb befolyással bírnak a magasabb szintű – akár nemzeti, akár szuprancionális szintű – bíróságok, és nem tekinthetünk el a politikától, mikor ezeknek a bíróságoknak a hatalmát szemléljük.

MM: Az óra témája a parlamenti szuverenitás és ennek lehetséges korlátai voltak. Mit gondol, kell-e egyáltalán a parlamentet korlátozni, és mi a jobb: ha egy olyan nemzetközi bíróság teszi ezt, mint például a strasbourgi emberi jogi bíróság, vagy egy állam saját alkotmánybírósága?

 A hagyományos angol alkotmányos rendszer a parlament szuverenitására épül. Ez azt jelenti, hogy a parlamenté az utolsó szó, méghozzá azért, mert ez egy demokratikusan választott reprezentatív testület. Ez persze nem jelenti azt, hogy a parlament bármit megtehet, amit akar. A brit alkotmányjogi elméletben van ugyanis egy másik elv: a jogállamiság tiszteletben tartása. Meg kell próbálni ötvözni a kettőt: a parlamenté a végső szó, de egyben meg kell felelni a jogállamiság követelményeinek is.

MM: Állandóan napirenden van mostanában a kérdés, hogy Anglia kilépjen-e az Európai Emberi Jogi Egyezményből.

 Nagy viták alakultak ki az utóbbi időben, különösen az elítéltek szavazati jogával kapcsolatban. Ugyanis a strasbourgi bíróság kimondta, hogy a brit szabályozás, amely a rabok számára a szavazást nem teszi lehetővé, sérti az Egyezményt és ezért érvénytelen. A parlament viszont úgy gondolja, hogy ilyen kérdésekben neki magának kellene döntenie, nem pedig egy olyan nemzetközi bíróságnak, mint a strasbourgi. Tehát ez az eset egy alapvető fontosságú vitát indított el a hatalommegosztásról, és még nincs válasz erre a problémára, de dolgozunk az ügyön. A cél, hogy összeegyeztethetővé tegyük az emberi jogi garanciákat a parlamentáris demokráciával, ehhez pedig az vezet el, ha kivételes esetekben, alkalmanként a parlamentnek lehetővé tesszük, hogy megsemmisítsen bírói döntéseket, mivel a parlament nem engedheti, hogy politikai ügyekben a bíróságok döntsenek.

MM: Az Európai Emberi Jogi Egyezmény ugyan az Európa Tanács égisze alatt született, de az EU-hoz is szorosan kapcsolódik, mivel az EU-tagállamok egyszersmind részesei az Európa Tanácsnak is. Ha Anglia kilépne az Egyezményből, az hogyan hatna az uniós tagságára?

 Ez tulajdonképpen technikai kérdés. Az Európai Uniónak huszonhét tagállama van, ettől különbözik az Európa Tanács negyvenhét taggal. Vagyis az Európa Tanács számos tagja nem tartozik az Unióhoz, viszont nemsokára az Unió maga is csatlakozik az Európai Emberi Jogi Egyezményhez. Nem hiszem, hogy a strasbourgi bíróság joghatóságának elfogadása feltétlenül szükséges lenne az Európa Tanácsban vagy akár az Európai Unióban való tagsághoz. Azonban mi egyáltalán nem kilépni akarunk az Egyezményből, hanem egy olyan kompromisszumos megoldást keresünk, ami lehetővé teszi a demokráciáknak, így az Egyesült Királyságnak, hogy részese maradjon az Európai Emberi Jogi Egyezménynek, de ezzel együtt a parlamentnek se kelljen lemondania hatalmáról.

MM: Az emberi jogokkal és főleg a magánszféra tiszteletben tartásával kapcsolatban aktuális kérdés az NSA megfigyelési botrány, ami a brit titkosszolgálathoz is kapcsolódik. Mit gondol, ebben az ügyben végül kié lesz az utolsó szó?

 Ebben a kérdésben mindenképp egyensúlyozni kell: a terrorizmus felderítésével szemben ott van az egyének magánszférához való joga; ez nagyon bonyolult kérdés, és egyelőre nincsenek világos válaszok. A parlament meglehetősen nehezen tud ellenőrzést gyakorolni a nemzetbiztonsági szolgálatok felett, hiszen azok működése eleve megkívánja a titkosságot. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagjai speciális engedélyt kaptak, hogy az ott elhangzó titkos információkat megismerjék – ez tulajdonképpen kompromisszum az elszámoltathatóság és a titoktartás között. Azonban arról vita van Angliában, hogy ez a rendszer mennyire működik jól a gyakorlatban: attól félnek, hogy a kormány magánszemélyek ártatlan tevékenységét is lenyomozta ahelyett, hogy pusztán a bűnüldözésre szorítkozott volna. De honnan tudhatnánk biztosan, hogy egy kormány visszaélt-e a hatalmával? Ez néha bizalom kérdése.

MM: Szóba került a törvényhozás bírói kontrollja is, amit jellemzően az alkotmánybíróságok vagy a legfelsőbb bíróságok végeznek, és ami szintén korlátját képezi a parlamenti szuverenitásnak. Egyáltalán szükség van-e ilyen normakontrollra, és ha igen, akkor mennyiben lehet ezeket a bíróságokat korlátozni?

 Szükség van rájuk, de az ilyen a bíróságoknak csak a kormány ésszerűtlen intézkedéseit kellene vizsgálniuk. Másrészt viszont maguknak a bíróságoknak is elszámoltathatónak kell lenniük, tehát egyensúlyt kell találni a bíróságok, illetve a kormány és a parlament hatalma között.

MM: Angliában nem olyan rég vált szét a Lordok Háza és a Legfelsőbb Bíróság. Hogyan értékeli ezt a reformot?

 A hagyományos brit rendszerben a legfőbb bírák a Lordok Házában ültek, és jogi esetekben is ítélkeztek, vagyis a testület olyan volt, mint egy legfelsőbb bíróság, ami egyben a parlament felsőháza is. 2005-ben született egy új törvény, amelynek alapján a legfőbb bírák a továbbiakban nem lehettek a Lordok Háza tagjai, hanem létrehoztak egy külön Legfelsőbb Bíróságot. Ez a tizenkét tagú testület még egészen új intézmény, és úgy gondolom, hogy elég jól működik. Ami igazából a probléma, az a londoni Legfelsőbb Bíróság, a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság és a luxembourgi Európai Bíróság viszonya. Felteszem ugyanis a kérdést, hogy akkor most egy Legfelsőbb Bíróságunk van, vagy mindjárt három?

MM: A strasbourgi bíróságnak azonban nincs olyan nagy hatalma, mint mondjuk az Európai Bíróságnak, hiszen legfeljebb kártérítésre kötelezhet egy államot. Nem gondolja, hogy ha valami sérti az angol parlament szuverenitását, az sokkal inkább az EU bírósága?

 Az Európai Bíróság csak olyan esetekkel foglalkozik, amelyek az uniós joggal kapcsolatban merülnek fel, vagyis az ügyek jelentős része a közös piaccal, a kereskedelemmel és a gazdasággal függ össze. A strasbourgi bíróság viszont számos olyan, a gazdaságtól független kérdésben illetékes, mint például az emberi jogok; vagy az igazságszolgáltatással, biztonsággal kapcsolatos kérdések, amelyek nagyon fontosak a brit közvélemény számára.