REZSŐHÁZY RUDOLF
Ha a 19. és 20. századot áttekintjük, a nacionalizmus döntő történelemformáló ereje azonnal szemünkbe ötlik. Ez a nemzetállamok születésének ideje. Egyesek azt remélték, hogy a második világháború és a gyarmati világ függetlenségi hulláma után a nacionalizmus mint politikai tényező lecsillapodik. Ez az óhaj azonban nem valósult meg.
Nationalism: a dated parade?
Photo Source: Arthur M. Sackler Gallery, Smithsonian Institution © Massachusetts Institute of Technology
Bizonyos országokban, ahol jelentős nemzeti kisebbségek élnek, a nacionalizmus mint uralkodó ideológia tovább él. Szomszédságunkban Szlovákia és Románia ad erre példát. Másutt saját kultúrával, nyelvvel, életmóddal rendelkező népek sorsközösséget alkotnak és olyan állam keretében élnek, melyet nem tekintenek magukénak. Ez a helyzet vezetett Jugoszlávia szétbomlásához és Csehszlovákia kettészakadásához. Manapság a katalánok, a baszkok, a skótok, a flamandok, a francia eredetű kanadaiak között találunk olyan mozgalmakat, melyek saját államuk megteremtését és önállóságát követelik. Ezeket a törekvéseket is a nacionalizmus fűti.
Természetesnek tűnik, hogy az ember ragaszkodik az őt körülvevő, nevelő, befogadó, védő közösségekhez. Ezek közül a haza, a szülőföld különösen fontos egység, identitásformáló elem. Olyan érzelmi odatartozást fejleszt ki, melyet hazaszeretetnek, patriotizmusnak nevezünk. Ez a jogos érzelem alakul át nacionalizmussá, ha elnyomják vagy veszélyeztetik, vagy ha más népek irányában hódító, uralmi akarattá válik. A német történelem szolgáltat kiváló példát arra, hogyan válik a patriotizmus országegyesítő nacionalizmussá és ezen túllépve agresszív imperializmussá.
Ha a nacionalizmus a vallással párosul, mint az iszlám világ nagy részében vagy Észak-Írországban, különösen veszélyes szenvedéllyé fajul. Az érdekeket meg lehet tárgyalni és kompromisszumot lehet kötni, de amit egy nép lelkének tekint, hitének és énjének vall, az mindenféle egyezkedést kizár.
A közelmúlt és a jelen nacionalizmusai két út között választhatnak: a függetlenség vagy az autonómia követelése. Jugoszlávia népei az első útra tértek és elnyerték állami önállóságukat. A katalánok, baszkok, skótok, flamandok, québeciek ingadoznak. Egyrészt, a népek önrendelkezési joga alapján jussuk van arra, hogy saját sorsukat ők maguk irányítsák szuverén államuk keretében. Másrészt azonban pragmatikusan is számolnak és figyelembe veszik a lehetséges megoldások előnyeit és hátrányait. A gazdasági érdekek vagy a nemzetközi presztízsveszteség csökkentheti a nacionalista buzgóságot és egy széleskörű autonómia elfogadhatónak bizonyulhat. Belgiumban például a flamandok kettős játékot folytatnak: a belga állam keretében a lehető legtöbb hatalmat kívánják biztosítani Flandria számára, de kifelé belga arculatukat mutatják, ha ez előnyös. A csokoládét vagy a sört jobban lehet belga címkével eladni.
A nacionalista érvelés sokszor történelmi jogokra hivatkozik. Az 1920 és 1940 közötti magyar irredentista nacionalizmus „mindent vissza!” jelszava az ezeréves Magyarország eszméjét hangoztatta. A szerbek azt állítják, hogy Szerbia ott van mindenütt, ahol szerb temetők vannak. Az izraeli-palesztin konfliktus azért látszik megoldhatatlannak, mert ugyanazt a földet a két fél egyaránt történelmi okokból magáénak tartja. Még szerencse, hogy az olaszok mint a rómaiak utódai, nem követelik maguknak fél Európát…
mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com Rezsőházy Rudolf
prof. em. Université cath: de Louvain
