Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Konzervatív kánon 1.

2014. december 23. - Fekete Balázs.

church.jpgA  kánon kifejezést a következőképp magyarázza Jan Assmann: ’egyenes rúd, oszlop, vezérléc, vonalzó.’ Elvont jelentései négy súlypont köré szerveződnek: a. mérték, irányvonal, kritérium; b. mintakép, modell; c. szabály, norma; d. táblázat, lista.” A Konzervatív kánon című sorozat célja az, hogy a konzervatív politikai gondolkodás „hagyományának” szövegeit olvassuk és értelmezzük újra, saját mindenkori helyzetünkre reflektálva. 

1. szólam

Miért veszélyesek a kormányzók politikai álmai?

Fekete Balázs Michael Oakeshottról

 oakeshott.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 Cambridge, 1933. Photo: Getty

 

„(…) the conjunction of dreaming and ruling generates tyranny.”

 „(…) az álmodozás és az uralom összekapcsolódása zsarnokságot szül.”

 Michael Oakeshott: On being conservative (1956)

 

Több okból is kételkedem abban, hogy a konzervativizmus esszenciája tételszerűen és logikusan összefoglalható lenne, hasonlóan mondjuk a politikai liberalizmus vagy szociáldemokrácia különösebb nehézség nélkül azonosítható alaptételeihez. Mégis, ha mindenképpen kellene keresni egy mondatot a konzervativizmus politikaszemléletének megragadásához, akkor a fenti Oakeshott idézetet választanám. Számomra ez a fél mondat teszi nyilvánvalóvá, hogy miért a konzervativizmus az a politikai gondolkodásmód, mellyel személy szerint a legjobban azonosulni tudok.

Elsősorban azért, mert a konzervativizmus politikaszemlélete mélyebb vagy – talán ez lehet a legjobb kifejezés – átfogóbb, mint a liberális politikaelméleté. A liberális gondolkodók a zsarnokság és elnyomás feltételeit elemezve általában csak az intézményi megoldásokig jutnak, többek között innen származik a hatalommegosztás és a jogállamiság gondolata is. Valóban, a zsarnokság ténylegesen mindig intézményi formában is megjelenő hatalomkoncentráció eredménye; annak fenntartásához a központi hatalmat és ezen keresztül a végrehajtás nélkülözhetetlen elemét, az erőszakot monopolizáló és ellenőrizhetetlen intézményrendszer alapvető feltétel.

Azonban, a zsarnokság okait nem lehet kizárólag intézményi viszonyokban keresni, ahhoz mindig „több kell”; maga az ember. Erre mutat rá Oakeshott remekül, amikor az álmodozás és az uralom összekapcsolódásáról beszél. Mindenkinek vannak álmai, ez az egyik legemberibb vonás, azonban a politikai álmok, melyek egy olyan elképzelt ideális állapotról szólnak, mely képes minden jelenkori problémánkat egyszer és mindenkorra megoldani, már veszélyessé válhatnak. Amennyiben ezek az álmok megmaradnak a közbeszéd, a szellemi diskurzus szintjén, fontos szerepet tölthetnek be a közügyekről való gondolkodás történetében, azonban ha a politika világába is átszivárognak, és az uralmon lévőket is bűvkörükbe vonják, azonnal veszélyessé válhatnak. Nem azért, mert van egy szilárd elképzelésük arról, hogyan lehetne a világot átformálni, hanem azért, mert a politikai hatalom lehetővé teszi ezek megvalósítását, ami szükségszerűen azzal jár, hogy az alapjaiban sokszínű társadalomra akarnak egy egyfókuszú víziót rákényszeríteni.

A zsarnokság tehát, ami a közösség saját elképzeléseinknek való kíméletlen alárendelését jelenti, – és ez Oakeshott legfontosabb üzenete itt – bennünk él, a természetünkből következik – és e ponton érthető meg teljességében, hogy mekkora érték a modern európai politika tradíció, mely különféle módokon – pl. intézményi, jogi, vagy morális – a zsarnokság megakadályozására törekedett, azaz meg kívánta óvni a társadalom normális állapotát. Ez az állapot nyilvánvalóan nem tökéletes, de van két fontos vonása: élhető és képes kultúrát teremteni.

Másodsorban azért, mert a konzervativizmus politika-felfogása nem kínál egyértelmű válaszokat, hanem csak kiindulópontokat ad jelenkori helyzetünk megértéséhez. De, a megértés nem spórolható meg bevett tekintélyek rendszeres ismételgetésével. Egyetérthetünk Oakeshottal abban, hogy a zsarnokság oka az, ha az álmodozás megfertőzi a politikát, de mai helyzetünkben különösen érdemes végiggondolni ennek jogi-politikai hatásait. A fenti gondolat legfontosabb következménye az, hogy a politikában lehetőleg tartózkodni kell az „aktív” politizálástól, attól a hagyománytól, mely Keynes munkásságával és a harmincas évekbeli New Deallel vert gyökeret a politikai gondolkodásban. A legjelentősebb kérdés e ponton számomra, hogy a fenti értelemben felfogott konzervativizmusnak van-e létjogosultsága Közép-Európában, közelebbről Magyarországon, ma, 2014-ben.

Elnézve a hazai közállapotokat, nem tudok erre a kérdésre egyértelmű igennel válaszolni. Számos olyan probléma vesz minket körül – szigorúan példálózó jelleggel: népességfogyás, mélyszegénység, tartós munkanélküliség, a keleti és a déli térségek egyre jelentősebb leszakadása, a devizahitelezés hatásai, a külföldi cégek agresszív piaci magatartása, a közoktatás színvonalának ijesztő zuhanása – melyeket nem lehet aktív állami politikák nélkül kezelni. Egyszerűen nincs időnk arra, Keynest parafrazeálva, hogy megvárjuk, amíg a társadalom maga oldja meg valahogy a fenti kérdéseket, ehhez túl rövid az emberi élet. Ezért, erősen kételkedem abban, hogy a fenti idézet értelmében vett konzervatív politizálás megvalósítható-e Magyarországon. Szerintem, a problémák természete miatt: inkább nem.

Mit jelenthet akkor Oakeshott fenti gondolata ma, számunkra? Leginkább figyelmeztetés, mely felhívja a figyelmet az emberi természet egyik alapvető jellemvonására, az álmok megvalósításának vágyára és ennek politikai veszélyeire. Problémáink megoldása során ezt mindig fejben kell tartani, és a megoldások keresése közben minden esetben óvakodni kell a nagy, mindenre választ kínáló vízióktól, helyettük inkább meg kell próbálni ilyen értelemben konzervatívan viselkedni egy helyzetben, amennyire csak lehet. Pár csipetnyi konzervativizmus problémáink szemléletében minden bizonnyal sokat segíthet azok valódi megoldásában.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr277006175

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kimaxolták a szeméremsértést a TV2-nél advent utolsó vasárnap estéjén 2014.12.24. 16:53:26

Nem várom el, hogy csadorban olvassák a híreket a kereskedelmi csatornákon a nők, de a 30 centis pina a hírolvasó blúzán Szenteste előtt három nappal azért talán egy kicsit erős. A világszerte a női szeméremtestre utaló szimbólum a TV2 december 21...

Trackback: Cionista szórólap gúnyolódik Jézus születésén 2014.12.24. 16:51:29

A muszlimok elvágnák a torkát annak, aki vallásalapító prófétájuk, és annak édesanyja kárára eresztene meg egy hasonló poént. A zsidók meg két hétig hörögnének kártérítésért, ha velük szórakozna hasonló stílusban egy magyar valamelyik vallási ünnepük e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr kíváncsivagyok 2014.12.23. 22:34:59

Pár csipetnyi konrezvativizmus ?
Pár csepp álmodozás ?
Igen , dézsából ontés helyett...

2014.12.24. 00:27:24

"Elsősorban azért, mert a konzervativizmus politikaszemlélete mélyebb vagy – talán ez lehet a legjobb kifejezés – átfogóbb, mint a liberális politikaelméleté."

Ez nem derül ki az írásból!
Azonkívül az sem derül ki, hogy mit akar jelenteni!?? :)

dr kíváncsivagyok 2014.12.24. 11:06:12

"Orbán Viktor szerint az Egyesült Államok befolyást akar szerezni Közép-Európában, és ehhez használja fedőtörténetként a korrupciót. "

Lehet,...de ez a "fedotorténet" egyébként igaz ??
Engem ez érdekelne inkább...

2014.12.24. 12:52:38

@dr kíváncsivagyok:

Ilyet ne várj! Sajnos a politikusok fizetik őket és ebből következik valami olyan, hogy vannak dolgok, amikről sosem fognak írni.
Ez tudod a politika íratlan szabályai közé tartozik.... :)

egyetmondok 2014.12.24. 16:07:55

Aktív államra van szükség.
Oké,ezzel nehéz lenne vitázni, megjegyezni legfeljebb annyit érdemes talán, hogy a 20.század pont arról szól, hogy nincsen (és tán soha nem is lesz többé) passzív állam, legalábbis úgy, ahogyan egy magát európai konzervatívnak tartó azt szeretné.
S tekintve, hogy az államok - mindenfelé a világon - soha nem látott mértékben lettek aktívak a 20.században, európai konzervatívnak nem nagyon lehet más politikai követelése, illetve pontosabban inkább az kell legyen az első, hogy a joguralom, hatalommegosztás,stb., tehát az európai politikai civilizáció legalapvetőbb szabadságintézményei őrzött, ápolt állapotban maradjanak.

Ezek hiányában semmi esély, akár csak egy csipetnyi konzervativizmusra is.
Ennek megfelelően sajnos azt kell mondanunk, hogy konzervatív politikára csipetnyi esély sincsen Magyarországon.

Hörcher Ferenc 2014.12.25. 22:09:25

@MikeBoy: Kedves MikeBoy, szerzőnknek van egy egyetemi állása, és dolgozik az MTA Jogtudományi Intézetében is. Mindkét helyen fizetést kap, tehát nincs kitéve a politikusok fizetési hajlandóságának.
ÜDv,
HF

2014.12.26. 09:50:30

@Hörcher Ferenc:

Kedves Ferenc!

Az én állításom sajnos nincs kizáró vagy kapcsolatban az Önével.
Nyilván itt a nagyfokú függőségre céloztam és nem a pénzt a zsebbe kategóriájára.

De teszteljük meg ezt, ha már annyira beütött, hogy Önnek reagálnia kellett!
Mondjuk Balázs 3 héten keresztül ír 3 cikket a politikáról, ami arról szól, hogy milyen súlyos hibákat követ el a hatalmon levő politikai elit.
Ha tudnék javaslatot tenni, akkor a
TÚLZOTT LOJALITÁS->dilettantizmus->KORRUPCIÓ igen súlyos eluralkodását javasolnám, de persze lehet bármi más is, csak NAGYON KRITIKUS LEGYEN a jelenlegi hatalommal szemben. És legalább komolyabb publicitást is kapna, mint ez a max 10 hozzászólásos írás.
HA pedig felmerül Önökben, hogy miért 3 cikk legyen, hát azért, hogy ha valaki "véletlenül szólna fentről", hogy ilyesmit nem kellene azért, akkor legyen egyértelmű, hogy ennek nincs hatása.

És ezután visszatérnénk az egyetemi majd az MTA-s állásokra. OK?

Üdv,
MB

2014.12.26. 10:28:17

Kedves Balázs!

Hátha Ön is olvassa amit írok. Engedjen meg 3 megjegyzést az íráshoz fontossági sorrendben:

1.

A tudomány gyakorlása közben az egzaktságot mindig szem előtt kell tartani. És bár a politika tudománya nem igazán egzakt attól még nem szabad olyan kijelentéseket komolyan elemezni, amelyek ezen belül sem úgymond egzaktak lásd ezt:

„(…) az álmodozás és az uralom összekapcsolódása zsarnokságot szül.”

Ez az egyébként A MÉLYSÉGÉBEN kiváló meglátás egyszerűen nem eléggé egzakt.
A benne levő szavak nem megfelelően definiáltak a tudomány világában.
Többek közt ebből is következik a kettes megjegyzésem

2. A fenti idézet az Ön által használt dimenzióban egyszerűen ROSSZ és TÉVÚTRA visz. Ugyanis az-az állításom, hogy a HATALOM (uralom) GYAKORLÁSA eleve ZSARNOKSÁGOT szül. Vagyis az álmok megléte és/vagy befolyásoló szerepe sem nem szükséges sem nem elégséges feltétele a zsarnokságnak, ennek egyetlen feltétele van mégpedig a HATALOM! És irreleváns, hogy álmaink befolyásolják-e a hatalom gyakorlását vagy sem, a zsarnokság ebben a dimenzióban már megvalósul.
Persze mondhatná, ha létezik a zsarnokságnak "mélysége" akkor az álmok ezt befolyásolhatják, csakhogy ebben az esetben az álmok "minősége" döntő tényező lesz, de arra Ön nem utalt, hogy számít az, ha valakinek az-az álma, hogy megszünteti a korrupciót vagy pedig az, hogy visszaállítja az első éjszaka jogát.

De az írással sajnos nem ez a legnagyobb baj! :(

3.

Ez a bekezdés:

"Elnézve a hazai....

és annak ez a része:

"Egyszerűen nincs időnk arra, Keynest parafrazeálva, hogy megvárjuk, amíg a társadalom maga oldja meg valahogy a fenti kérdéseket, ehhez túl rövid az emberi élet. Ezért, erősen kételkedem abban, hogy a fenti idézet értelmében vett konzervatív politizálás megvalósítható-e Magyarországon. Szerintem, a problémák természete miatt: inkább nem."

Ez a rész áttöri az ideologizálás határát mégpedig a szó legpejoratívabb értelmében.
Egyszerűen nincsenek rá szavaim, ha Ön itt legitimálni akarja a HAZÁMBAN és HAZÁNKBAN uralkodó politikai elit egyértelműen DIKTATÓRIKUS jellegű (Ön azt mondaná zsarnok) politizálását. Ha ez így van, márpedig nem tudom másként értelmezni többszöri elolvasás után sem, az SZÉGYEN Önre nézve!

Hörcher Ferenc 2014.12.26. 17:46:51

@MikeBoy: Kedves MikeBoy, azt írta, hogy "Sajnos a politikusok fizetik őket", én erre válaszolva jeleztem, hogy nincs igaza.
Amúgy pedig nincs szükség arra, hogy javaslatot fogalmazzon meg arról, miről írjunk, (netán miről ne). Higgye el, hogy jó lelkiismeretünk szerint tesszük a dolgunkat, ingyen és bérmentve. Ha Ön szerint vannak fontos témák, amelyek megírásra várnak, írja meg azokat! Blogot bárki alapíthat, s ott bárki posztolhatja a fontos témákról írt véleményét.
Üdv,
HF

2014.12.26. 19:04:17

@Hörcher Ferenc:

Elhinném, de sajnos nem ezt igazolja Balázs utolsó előtti bekezdése az írásban.
Igazából már csak egyetlen kérdés merül fel bennem.
Miért nem önmagát védi a cikk írója, ha már elég erős vádakat fogalmaztam meg vele szemben. Olyanokat, amire Ön úgy gondolta, hogy reagálnia kell.

Mert higgyen el nekem valamit Ön is! Én örömmel írnám azt lezárásként, hogy mea culpa, egyszerűen nem volt igazam és rosszul látom a helyzetet.
süti beállítások módosítása