Forrás: globalpost.com

KOMMENTÁR

A jelenlegi, alapvetően a költségvetési politikák integrációjára koncentráló tervek nem oldják meg az Európai Unió válságát. Az okok sokkal mélyebben rejlenek, és ideje lenne talán ezekkel foglalkozni…

Az európai politikai elit, élükön a "Merkozy"-párossal, a jelenlegi válsághelyzet megoldását lényegében a költségvetési politikák még szorosabb integrációjával képzelik el. Ez valóban alkalmas lehet az euró középtávú megmentésére, de az Európai Uniónak az alkotmányszerződés bukása óta egyre súlyosbodó válságát egyáltalán nem oldja meg. A válsághelyzet természetesen számos tényező bonyolult együtthatásaként alakult ki, de nem lehetetlen annak fontosabb összetevőire rámutatni.

Merkozy-karikatúra Forrás: keeptalkinggreece.com

1. A szuverenitás kérdése. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt ötven év európai integrációja a nemzeti szuverenitás fokozatos lemorzsolódásával járt együtt. A gazdasági önállóság részleges feladását jól látható előnyök kompenzálták – létrejött az egységes piac, mely lehetővé tette a méretgazdaságosságból fakadó előnyök jobb kiaknázását; a mezőgazdasági politika biztosította az európai agrárium zavartalan működését; a hatvanas évektől érezhetőn nőtt a jólét Nyugat-Európában; Európa globálisan is számottevő gazdasági „nagyhatalommá” vált –, és ezért a résztvevő államok elfogadták gazdasági szuverenitásuk csorbulását és egy nemzetek feletti struktúra kiépülését.
   A monetáris unió kiépülésével és az euró bevezetésével azonban a gazdasági integráció – úgymond - elérte céljait, és így a hangsúly következő lépésként a politikai integrációra helyeződött át. A politikai integráció azonban a nemzeti szuverenitás olyan kulcs-kompetenciáit érinti, mint például a kül- és biztonságpolitika, a büntetőpolitika, vagy éppen a költségvetési politika. Itt pedig már jóval érzékenyebben reagálnak a tagállamok mindenféle külső beavatkozásra, hiszen történelmi, kulturális és politikai tradícióik miatt nagyon eltérő érzékenységek ölelik körül ezeket a területeket. Csak emlékezzünk arra, hogy az iraki háború idején milyen problémákat okozott Nagy-Britannia kiállása az amerikai beavatkozás mellett, és ez az álláspont hogyan tette eleve lehetetlenné az egységes „európai” pozíció kialakítását. A politikai integráció, mely kulcsfontosságú állami hatáskörök átruházását igényelné, tehát recseg-ropog, és mindennek a hátterében a modern európai politikai gondolkodás egyik legtöbbet hivatkozott fogalma áll, a szuverenitás. Az eltérő nemzeti tradíciók miatt – a Benelux államok például inkább integráció-pártiak, míg a balti államok inkább önállóság-pártiak – nem könnyű ebben a kérdésben bármilyen közös nevezőt találni, pedig a továbblépéshez elengedhetetlen lenne.
2. A demokratikus-deficit problémája. Az előbbiekkel szorosan összefügg, hogy az Unió működése demokratikus szempontból tagadhatatlanul problémás. Noha jelentősen nőtt az Európai Parlament szerepe a Lisszaboni Szerződéssel kialakított általános döntéshozatali eljárásban, ez a polgárok számára alig érzékelhető. Az Unióval szembeni bizalmatlanság és érdektelenség jól kifejeződik az európai parlamenti választások folyamatosan csökkenő részvételében és az EU-szkeptikus pártok térnyerésében. Az Unió működése a jelenlegi formában csak nehezen feleltethető meg a demokratikus legitimáció követelményeinek. A polgárokat és a döntéseket összefűző „legitimációs lánc” igencsak „elvékonyodott” abban az értelemben, hogy az uniós döntéseket az Európai Bizottság előterjesztései alapján az Európai Tanács, vagy a Tanács különféle formációi együttműködve az Európai Parlamenttel hozzák, és ebbe nincs közvetlen beleszólása a polgároknak. E legitimációs „vákuum” nem is volt gond addig, amíg alapvetően olyan gazdasági kérdések álltak a figyelem középpontjában, melyek közvetlenül érzékelhető pozitív eredményeket hoztak. Azonban egy jövőbeli, európai politikai közösségben ennél már jóval szélesebb demokratikus bázisra van szükség, hiszen a demokratikus politikát elsődlegesen a részvétel és nem az eredmény legitimálja önmagában.
   Az előbbiek miatt érthető, ha a nemzeti kormányok, nem akarván elveszíteni az otthoni szavazók támogatását, továbbra is igen szkeptikusan közelítenek egy demokratikus hiányosságokkal küszködő politikai integrációhoz, és így a szuverenitás további feladásának kérdéseihez. Mellesleg, és ez sem segít ebben a helyzetben, tetten érhető egyfajta képmutatás is, ugyanis a Lisszaboni Szerződésben nagyon szép hivatkozások találhatók a demokráciára, de a napi gyakorlat – lásd például a Frankfurt-csoport e blogon is bemutatott létrehozását novemberben – gyakran mást mutat. A demokratikus-deficit felszámolása tehát az Unió alapvető érdeke lenne, mert-e probléma megoldása nélkül sosem lesz több, mint egy átláthatatlanul működő bürokratikus intézményrendszer.
3. A tiszta értékválasztások hiánya. Politikai közösség sosem jöhet létre közös értékek nélkül. Az értékek egyrészről lehetővé teszik, hogy a közösség tagja azonosuljanak a közösség egészével, másrészt kijelölik annak fundamentális határait. A jelenlegi uniós berendezkedés egyik legnagyobb hibája ebben az értelemben az, hogy nélkülözi a világos értékválasztásokat. A Lisszaboni Szerződés preambulumában és bevezető rendelkezéseiben számos érték megjelenik, melyek alapvetően a modernitás és felvilágosodás örökségéből merítenek – szabadság, egyenlőség, emberi jogok, béke, jogállamiság stb. –, de mégis mellőznek olyan égető választásokat, melyek markáns arculatot adhatnának az Unió értékközösségének. Két példát említve. Nem foglalkoznak például a kereszténység szerepével Európai történelmében, hanem valamiféle hamis politikai korrektség jegyében csak a vallási örökség(ek)re utalnak. Továbbá, e szerződés a gazdasági alkotmányra – piacgazdaság, gazdasági kormányzás – vonatkozó legalapvetőbb választásokat sem teszi meg, sőt a piacgazdaság és a szabad verseny értékei kikerültek a bevezető rendelkezésékből. Persze nem véletlenül: ezek érzékeny kérdések, megosztják Európa mai társadalmait, de valamilyen módon mégis ki kellene jelölni bizonyos alapvető koordinátákat, mert így lehetetlen olyan értékbázist felépíteni, mely lehetővé tenné, hogy a polgárok és a politikai szereplők szemében tiszta viszonyítási pontok jöjjenek létre. Egyszóval, az európai identitás értékbázisának kialakítása megkerülhetetlen feladat egy valóban működőképes Unió létrehozatalához.

"Nem a Lisszaboni Szerződésre, nem az EU-diktatúrára!" - Szuverenitás, vagy integráció? Forrás: indymedia.ie

Szuverenitás, demokrácia, és értékek: közös bennük, hogy mind – kockázatos – választást és döntést igényelnek. Az európai politikai elit még adós ezekkel, pedig hosszú távon megkerülhetetlenek. Csak ilyen döntések után lehetne értelmesen közös költségvetési politikáról vagy egyéb tervekről beszélni.