worldbulletin.net |
KOMMENTÁR
A hétfői országos sztrájkkal a belga szakszervezetek ismét bizonyították, hogy nem ujjbábjai a mindenkori szocialista pártoknak. Még akkor sem, ha azok éppen vezető pozíciót töltenek be az aktuális kormányban.
Január 30-án általános sztrájkot tartottak Belgiumban a di Rupo kormány megszorításaival szemben egységfrontba (front commun) tömörülő szakszervezetek. A sztrájk a legnagyobb sikert a közösségi közlekedés területén érte el, a vonatközlekedés gyakorlatilag megbénult, és a buszközlekedés is leállt Vallóniában és Brüsszelben. A tiltakozók a közúti közlekedés lassítására is kísérletet tettek, a fontosabb csomópontoknál úttorlaszokat építettek. A második legfontosabb repülőtér, a Charleroi-i, is zárva maradt, a brüsszeli azonban folyamatosan tudott működni.
Az előbbiek mellett a sztrájk – változó intenzitással, Vallóniában és Brüsszelben inkább jobban, míg Flandriában, főleg vidéken, kevésbé – érintette a közszolgáltatások számos területét, leginkább az ügyintézést és az oktatást. A magáncégeknél főként a nagyvállalatok munkavállalói, különösen a nagyüzemekben és kereskedelmi láncoknál dolgozók, léptek sztrájkba, és több cégnél és területen is sikerült teljesen megbénítani a munkát. A sztrájk átfogó jellegét mutatja, hogy a börtönök egy részében még a büntetésvégrehajtási dolgozók is sztrájkoltak, őket rendőrök helyettesítették.
canalblog.com |
Érdekes fejlemény, hogy a sztrájkolók nem kizárólag a belga politikai elitnek üzentek. A fő szlogen természetesen az életbelépő megszorításokra vonatkozott, már a sztrájk kezdetén deklarálták, hogy „a megszorítás nem a megoldás, hanem maga a probléma.” Azaz, a költségvetési problémákat nem lehet puszta megszorításokkal kezelni, érveltek, hanem olyan válaszokra van szükség, melyek nem munkahelyek megszüntetéséhez, hanem munkahelyteremtéshez vezetnek.
Azonban, új elemként, az Unió döntéshozóira is nyomást kívántak gyakorolni, mivel a szakszervezeti vezetők harciasan felléptek az ún. euró-kötvények kibocsátásáért, és így uniós szintű vitában is állást foglaltak. Ez az új kötvénytípus szerintük segítené az adósságok kölcsönös, európai szintű megosztását, és így alternatívát teremthetne a megszorításokkal szemben. A szakszervezetek tehát felmérték, hogy a problémák már nem oldhatóak meg kizárólag a nemzeti szinten, hanem az uniós vonatkozásokat is figyelembe kell venni a sikeres cselekvéshez.
rtbf.be |
Magyar szemmel nézve a „nagy sztrájknak” mindenképpen van egy – a belga és uniós dimenziótól teljesen független – tanulsága is. Úgy tűnik, Belgiumban a szakszervezetek valóban önálló érdekvédelemre képes politikai erőt jelentenek, annak ellenére, hogy ezer szálon kötődnek a szocialista pártokhoz, leginkább a vallón PS-hez. A szakszervezeti konföderációk több vezetőjét is, például, a jelenlegi szocialista kormányfő legközelebbi „kapcsolatai” között tartják számon, és a PS helyi szinten is nagyon szorosan összefonódik a szakszervezetekkel. Vannak olyanok, akik emiatt egyenesen kliens-rendszert emlegetnek. Ennek ellenére, ha helyzet van, a belga szakszervezetek képesek szembemenni a szocialista vezetésű kormánnyal, még olyan szimbolikus aktusokkal is, mint a di Rupo Monsban található lakása előtt zajló tiltakozás. A szakszervezetek, leginkább történelmi múltjuknak, tradícióiknak köszönhetően, különösen Vallóniában, Brüsszelben, és Flandria nagyvárosaiban önálló, megkerülhetetlen politikai erőt jelentenek és valóban képesek a tagjaikat és a szimpatizánsokat nagy létszámban mozgósítani. Ez pedig nem válik a belga politikai társadalom kárára, hiszen a szavazói politikai aktivitást és részvételt növeli, ami pedig az ország demokratikus kultúráját is pozitívan befolyásolja, teljesen függetlenül attól, hogy követeléseik a jelenlegi helyzetben mennyire tűnnek irreálisnak vagy elfogadhatónak.
VEZÉRKOMMENT
A Vaslady című film megdöbbentően hitelesen szembesít bennünket azzal, hogy milyen küzdelmet vívott Thatcher asszony a szakszervezetekkel. Ezért igencsak tanulságos a belga szakszervezetek pillanatnyi helyzetének feltárása. Ám ne feledjük: Magyarországon is nagyon jó beágyazottsága volt a kádárista szakszervezeteknek. És ez nálunk mégsem vált a politikai kultúra javára. Mint ahogy aztán viszont alig mozdult bármi idehaza szakszervezeti fronton – egészen a legutóbbi időkig, amikor Orbánnal szemben valami megint megmozdult. És még egy fontos szempont: az egykori lengyel Szolidaritás példája azt mutatja, hogy elvileg nem csak szocialista ideológiával lehet szakszervezetet sikeresen működtetni.
Hörcher Ferenc