Az 1956-os forradalom eseményeit Nyugat-Európa emigráns magyar közösségei és az őket befogadó országok közvéleménye is folyamatosan figyelemmel kísérték. Megemlékezésként és kordokumentumként is alább Muzslay István jezsuita atyának – a belgiumi magyarok egyik meghatározóvá váló személyiségének – 1956. november 4-én a belga rádióban elhangzott beszédét közöljük.

Muzslay István atya 1955-től foglalkozott a Leuveni Katolikus Egyetemen tanuló, az 1949-ben alapított Mindszenty Diákotthon által összefogott magyar diákok megszervezésével és támogatásával. Áldozatos tevékenységének hála az ezt követő évtizedekben több száz magyar diák szerzett Leuvenben diplomát és a mai napig működik – az általa vásárolt épületben – a Collegium Hungaricum.

"Kedves Hallgatóim!

Kelet és Nyugat határán, a szláv és germán kultúrák, a keleti és a nyugati kereszténység érintkező pontján fekszik az én hazám, Magyarország. Első szent királyunk, István ezer évvel ezelőtt népünk sorsát a nyugati kereszténységhez kötötte. A keresztény szellemiség nevelte őseinket, lelkesítette apáinkat, anyáinkat, és ez volt a vigasztalásunk a történelmi tragédiák során.

A nyugati kereszténységhez való ragaszkodás valóban sok véres áldozatot kívánt tőlünk. Amíg Nyugat keresztény népei szabadon művelődtek, katedrálisokat építettek, a mi őseink vérüket ontották a nyugati kereszténység és népünk védelmében.

Népünket számtalanszor megtizedelték, rabláncon hurcolták Kelet szolgaságába. Történelmünk nem más, mint állandó küzdelem népünk nemzeti létéért és keresztény kultúrájáért. Isten csodája, hogy még áll hazánk, írta a 19. század nagy magyar költője, Petőfi Sándor.

Ennek az évszázados küzdelemnek vagyunk a tanúi ma is. Miután a nyugati hatalmak a második világháború után hazánkat kiszolgáltatták a keleti barbárságnak, az utolsó évtizedek során kíméletlen harcot folytattak magyarságunk és keresztény kultúránk ellen.

Keresztény mozgalmainkat és szervezeteinket betiltották, vezetőiket üldözték, börtönökbe zárták, elhurcolták vagy számkivetésbe kényszerítették. Iskoláinkat, kolostorainkat elrabolták, és népünk istenadta vezérét, Mindszenty bíborost az egész világ láttára szégyenletesen megkínozták, és rabságra ítélték.

Olyan szellemiséget kényszerítettek ránk, amely népünk lelkétől vadidegen. Nyakunkra rakták a bolsevizmus jármát, és a „vasfüggönnyel” rabtáborrá tették az egész országot.

Hosszú évek ezernyi kínja és nyomorúsága után népünk legjobbjai felkeltek az elnyomókkal szemben. Gyerekek, akik pár nappal azelőtt városaink utcáin játszottak, az elesettek vérével festett zászlókkal rohantak az orosz tankok elé.

Kedves hallgatóim, Belgium és Hollandia népe, jól jegyezzék meg, és hirdessék mindenütt: Magyarországon most nem a kommunizmus vagy a szocializmus egyik vagy másik válfajáról, a sztalinizmusról vagy a titoizmusról van szó, hanem a magyar nép nemzeti létéért és keresztény kultúrájáért folyik a harc.

A tragikus történelmünk során nemegyszer tapasztaltuk és kínosan éltük meg, hogy a nyugati keresztény népek magunkra hagytak minket. Ez történik ma is?...

A Szabad Magyar Rádió ma reggeli utolsó adásában íróink, művészeink és diákjaink világgá kiáltották a tragikus felhívást:

»S. O. S. ! S. O. S ! Mentsétek meg lelkünket! Magyarországért és Európáért halunk meg.«”

(forrás: Muzslay István SJ.: Magyar diákok a Leuveni Katolikus Egyetemen (1532-2000). Márton Áron Kiadó, Budapest, 2000. 29–30. A beszéd november 5-én a holland televízióban is elhangzott.