A Mos Maiorum álláspontja a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatban.

Nem kívánunk beállni azoknak a sorába, akik a negyedik alkotmánymódosítás kapcsán a demokrácia végéről, a jogállam haláláról vagy az európai értékektől való távolodásról beszélnek. A demokrácia, a jogállam és az európai értékek nem pusztán paragrafusok és intézmények, hanem a legtágabb értelemben a politikusok és a polgárok cselekvéseiben formálódó kultúránk elemei. Paragrafusok megváltoztatása nem helyezheti ezeket hatályon kívül, ameddig társadalmi közegükben eleven erőként léteznek, a polgárok gondolkodását befolyásolják és cselekedeteiket alakítják. Egyetlen demokráciát sem tett tönkre még egy alkotmánymódosítás, ellenben a polgárok közönye vagy elutasítása minden bizonnyal a végét jelentheti. Aki a jelen helyzetben a demokrácia vagy a jogállam bukását vizionálja, nem tesz mást mint rövid távú politikai érdekek mentén magát a demokratikus kultúránkat gyengíti. Mindezek azonban nem jelentik azt, hogy a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatban ne lenne több problémánk is.

 A stílus...

Ezek közül számunkra talán a legfontosabb az alkotmánymódosítás stílusa. A alkotmánymódosítás körülményei és folyamata, az Alkotmánybíróság döntéseit követően hatályon kívül helyezett rendelkezések alkotmányba emelése, azt jelzi, hogy a kormány számára ebben az esetben a legfontosabb az alkotmányozó hatalom erejének felmutatása, a kormányzati potenciál demonstrálása volt. Nem szeretjük a nyers erő nyelvét a politikában, bár nem tagadjuk, hogy enélkül nincs politika. Számunkra a politika valódi természete a vitában és a viták eredményeképpen kialakuló döntésekben illetve kompromisszumokban rejlik, melyek képesek a politikai hatalom erőközpontú természetét megszelídíteni és kontroll alatt tartani. Ilyen, a közvélemény széles körében vitatott kérdések egyszerű erőfölénnyel történő eldöntése szerintünk rossz üzenet. Továbbá nem is elegáns, mivel pontosan a kétharmad birtokában kellene gesztusokat gyakorolni, ezzel megmutatva a kormányzat valódi „erejét”. Hiányoljuk tehát a kompromisszumkészséget és az önmérsékletet, de égető szükségét éreztük volna az elmúlt években a nagyvonalúságnak és az alázatnak is. „A kiérdemelt bizalmat meg kell tartani, ezért akármilyen elsöprő fölénnyel is győztünk a mai napon, a következő évek során számunkra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon.” - mondta Orbán Viktor 2010. április 11-én. Pontosan ez a két elem hiányzik ebből az alkotmányozó gesztusból. Hiányoljuk azt a stílust, amely túlmutatott volna a nyers erő kétségtelenül hatékony politikáján.

 … és a tartalom

Az alkotmánymódosító csomag tartalmi tekintetben számos olyan elemet tartalmaz, amelyekről már első pillanatban is nyilvánvalónak tűnik, hogy nem alkotmányban kell szabályozni: többek között a hajléktalan-kérdés vagy a kampányműsorok médiamegjelenését szabályozó passzusok egyértelműen ebbe a kategóriába tartoznak, de kétkedve fogadjuk a pártállami múltról szóló, túlságosan is hosszúra nyújtott részt is. Bármennyire is egyet tudunk érteni a céllal, vitatni lehet azt, hogy vajon a hallgatói szerződés kérdése alkotmányjogi szabályozást igényel-e. Konzervatívként nem tartjuk ördögtől valónak a család fogalmának konkretizálását, sőt az egyházakról szóló passzusok esetében sem elképzelhetetlen, hogy alkotmányos rendelkezések szabályozzák elismertségüket. Összességében problémásnak találjuk azonban azt az eljárást, amely politikai vitákat az adott kérdések alkotmányba emelésével kívánja megoldani, részben azért, mert a demokrácia megköveteli a politikai kérdések vitathatóságát, másrészt azért, mert ez az eljárás az alaptörvény stabilitását veszélyezteti.

Az Alkotmánybíróság

Nem értjük továbbá, hogy miért szükséges az Alkotmánybíróság érvélését szabályozni a korábbi, két évtizedes alapjogi gyakorlat alkotmányos szintű diszkreditálásával. Az első húsz év alkotmánybírósági gyakorlata alkotmányos kultúránk egyik értéke és demokratikus kultúránk fontos építőköve, annak ellenére, hogy találhatunk benne vitatható döntéseket. Különösen azért állunk értetlenül e módosítás előtt, mert felfogásunk szerint az alkotmány nem pusztán egy dokumentum, amit toldozunk-foltozunk, hanem annál sokkal több. Egy folyamatosan, történelmi léptékben fejlődő kultúra, mely a korábbi problémák megoldása alapján kialakuló társadalmi szintű tapasztalatok tárháza,  így közös örökségünk. Továbbá azért is nehéz az országgyűlés rendelkezéseit értelmezni, mivel az Alaptörvényben kifejezetten helyet kap a történelmi alkotmány vívmányira történő hivatkozás, és biztosan állíthatjuk, hogy az elmúlt két évtized alapjogi gyakorlatából kikristályosodó elvek összessége ma már e történelmi örökségünk része. Nem gondoljuk azt, hogy az alkotmánybíróság szerepéről, demokratikus legitimációjának problémáiról, tevékenységéről ne lehetne vitát folytatni: nagyon is úgy gondoljuk, hogy az Alkotmánybíróság szerepe megfelelő körülmények között újragondolható. Konzervatívként magunk is nehezményezzük, hogy az Alkotmánybíróság túlságosan is aktivista módon értelmezve szerepét, maga is részt vesz a közjogi háborúban, s nem mindig képes döntéseiben az aktuálpolitikai csatározások szintje fölé emelkedni. Ám a mostani vitatott rendelkezések nem tűnnek másnak, mint az alkotmánybírósággal szembeni kormányzati düh puszta megnyilvánulásának.

Több önmérséklet

A negyedik alkotmánymódosítást tehát stílusában és tartalmilag is problémásnak tartjuk, konzervatív szemmel ki kell mondanunk róla, hogy sajnálatosan nélkülözi a visszafogottságot. Több bölcsességet, alázatot és önmérsékletet szeretnénk látni a parlamenti alkotmányozó többségtől, hisz az elhamarkodott lépések többet ártanak  az alkotmányos kultúrának, mint amennyi társadalmi hasznot hozhatnak.

Mos Maiorum