REZSŐHÁZY RUDOLF
Nincs Magyarországon hiteles baloldali erő. A balközép levegőjét is elszívja a Fidesz, mióta gyűjtőpárt lett. De mi tarthatja össze ezt az erőt a karizmatikus vezetőn túl, s milyen veszélyek leselkednek e pártra?
Húsz éves koromban hagytam el hazánkat, egyetemi pályafutásom Belgiumhoz kötött, pár év óta ismét Magyarországon élek. Ennek következtében a magyar politikai porondot és az ott zajló eseményeket egyszerre szemlélem kívülről és belülről is.
Számomra különösen szembeötlő az a megfigyelés, hogy teljesen hiányzik nálunk egy balközépen elhelyezkedő hiteles politikai erő. Nem találunk a német, osztrák, skandináv szociáldemokrata szervezetekhez vagy a brit munkáspárthoz hasonló mozgalmat. Pedig lett volna hagyaték, melyet olyan emberek képviseltek mint Peyer Károly vagy Kéthly Anna, de ezt 1948-tól kezdve a kommunisták szétverték vagy bekebelezték. Kereshetünk ilyen irányú kezdeményezéseket a pesti értelmiségi körökben is, de itt egy aránylag szűk jelenségről van szó, melynek tömeges támogatottsága nincs és ha szervezkedik, nem szólít meg széles rétegeket és nem tud magának politikai tőkét kovácsolni.
Mi lett az MSzMP örökségéből? Egyesek, akik a rendszerváltás előkészítésében és lebonyolításában meggyőződésből fontos szerepet játszottak (gondolok főleg Pozsgay Imrére), szakítottak a múlttal és az élvonalból visszahúzódtak. Egy fiatalabb generáció (itt Gyurcsány Ferenc az iskolapélda), minthogy hazánkban lusztrációs folyamat nem volt, karrierjét tovább építette, a gazdasági privatizációt kihasználva pozíciót szerzett és a meglévő, örökölt társadalmi szervezetekre és vagyonra támaszkodva, a volt állampártot átkeresztelte. Ám az MSzP-nek semmi köze sincs egy nyugati típusú szociáldemokráciához. Amikor kormányon volt, tőkebarát liberális gazdaságpolitikát alkalmazott, vezetői közül pedig szép számmal saját zsebükre ügyeskedtek.
A magyarázat azonban még nem teljes. Ha a dolgokat más szempontból nézzük, kiderül, hogy valójában a Fidesz lefedi a jobbközép, a centrum és a balközép teljes terét is. Igazi „gyűjtőpárt” lett. Gazdaságpolitikája és a szociális méltányosság alkalmazása baloldali ihletű, a nemzeti érzésre épülő külpolitika jobboldali vonás – hogy csak ezekre a példákra hivatkozzak. Az ilyen gyűjtőpártoknak az a fő gyengesége, hogy tagjaik és híveik sokféle különböző motiváció alapján csatlakoznak hozzá vagy szavaznak rá. A szétesés veszélye azonban elkerülhető, ha valamiféle összefogó erő jelenik meg.
Ez lehet egy karizmatikus vezető személyiség. A párizsi „Le Monde” egy cikke fején találta a szöget, amikor Orbán Viktort Charles de Gaullehoz hasonlította. Függetlenül attól, hogy az egyik egy 10 milliós országot kormányoz, a másik pedig hatszor akkorát irányított, mindketten vonzó erejükkel, kiemelkedő egyéniségükkel és mozgásba lendítő tehetségükkel, pártjukat össze tudják (tudták) fogni. A karizmatikus kisugárzást helyettesítheti (de erre ritkábban van példa) egy kis számú összeforrt csapat is, melynek tagjai között időt álló kapcsolat alakult ki.
Az összetartást biztosíthatja a közös értékrendszer is. Ez különösen megtalálható a kereszténydemokrata pártok esetében, melyeknek világnézeti alapja megtűri, hogy egy konzervatívabb és egy haladóbb szárny lakjon együtt, valamint, hogy különféle társadalmi eredetű tagok rokonszenvezzenek egymással.
Azonban egy, a Fideszhez hasonló sikeres gyűjtőpárt nincs a fenyegető veszélyek ellen beoltva. Hadd soroljak föl néhányat:
- az idő múlása fásultságot, elkopást, hozzászokást eredményezhet, mely a választási vonzóerőt csökkenti,
- baklövések történhetnek, melyeket a közvélemény elítél,
- a hatásosság elérése végett a döntéshozók bizonyos határozataikat elhamarkodják, vagy - ezzel ellentétben - a következményektől félve halogatják,
- a hozott határozatok hatalommal rendelkező érdekeket sértenek és a kialakuló konfliktusok sok energiát és időt vesznek igénybe.
Biztos vagyok benne, hogy a tisztelt olvasó talál majd további példákat, melyek ezeket a veszélyeket illusztrálják.
mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com Rezsőházy Rudolf