Rezsőházy Rudolf

Amikor hazánkban egy politikai szereplő kiemelkedik a mezőnyből és kulcsfigurává válik, szinte ösztönösen két ellenkező példaképhez hasonlítjuk. Azt keressük, hogy mi benne a Kossuth és mi benne a Deák?

Kossuth a forradalmár képét jeleníti meg, lelkesítő, harcos ember, karakánság jellemzi, hajlíthatatlan, meg nem alkuvó, bátor. Akkor érzi jól magát, amikor a ringben áll az ellenféllel szemben.

Deák a békés kiegyezés híve, szívós, nyugodt ember, van türelme, hogy kivárja a kedvező pillanatot, keresi a megállapodást, szívesen enged, ha lényeges kérdésekben nyerhet is. Nem hiába kapta meg a „haza bölcse” címet. Akkor érzi jól magát, amikor a tárgyalóasztalnál ül.

Túlzás lenne azt állítani, hogy az egyik fajta személyiség minden körülmények között mindig megfelelőbb, mint a másik. Lehet azt gondolni, hogy 1848-ban Kossuthra volt szükségünk és 1867-ben Deákra.

Hasonlóképp jogos azt állítani, hogy a rendszerváltás idejében és a demokratikus rezsim első 25 évében olyan rámenős, küzdeni tudó, konfliktust vállaló személyiség volt a helyén, akinek karizmatikus vonzása a szavazótábor döntő többségét t maga mögé tudta állítania. Ez Orbán Viktor érdeme.

Most eljött a békés építkezés ideje. Az ország előtt áll egy vonzó jövőkép: polgári berendezkedés megvalósítása, jóléti társadalom létrehozatala, melyben minden rétegnek, csoportnak, foglalkozásnak megvan a maga méltányos helye.

Külpolitikában is érdemes magatartást változtatni. A nyugati politikai kultúrába és különösképp az Európai Unió berkeibe nem való a huszárvágásos politika. Persze, ez árnyalatok kérdése. Céljaink és álláspontjaink világos megfogalmazást igényelnek, de ugyanakkor legyen bennünk tárgyalókészség is. Természetesen vannak magyar érdekek, és ezeket csak mi védhetjük meg, de vannak közös európai érdekek is.

Két általánosan elfogadott elv sugallhatja cselekvésünket. A szubszidiaritás elve, mely azt fogalmazza meg, hogy minden problémát a polgárhoz legközelebb álló szinten kell kezelni; egy probléma kezelését csak akkor szabad magasabb szintre bízni, ha az az alacsonyabb nívón nem oldható meg. Így a szuverén nemzet csak akkor delegálhat problémát az európai hatóságoknak, ha azok jobban tudják azt megoldani.

Másrészt a szolidaritás elvét kell figyelembe venni. Így például valószínű, hogy a bevándorlás kérdését a nemzetállamok hatékonyabban tudják kezelni, mint az európai bizottság. De igaz az is, hogy Európa tagállamai nem hagyhatják az olaszokra és a görögökre a beözönlő tömegek befogadását.

Miniszterelnökünk az elmúlt öt évet értékelő beszédében azt hangsúlyozta, hogy eddig az erő volt a kormányzás kulcsszava. Mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem lesz. Ezt húztam alá, amikor azt állítottam, hogy több Deákra és kevesebb Kossuthra van szükségünk. Miniszterelnökünket temperamentuma inkább Kossuth, mint Deák felé vezeti. De elérte azt az életkort, amikor már a megfontolás és a meggondolás erényei a bölcsesség felé terelnek. Önmaga írta elő saját magának az alázatosság erényét.

 Polgári kötelességünk, hogy szaván fogjuk.

mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com                                                  Rezsőházy Rudolf

                                                                                              Prof. em. Univ. cath: de Louvain