Rezsőházy Rudolf
Abból a tételből indulok ki, hogy egyetlen erény, egyetlen érték sem élhető meg, alkalmazható, a többitől elkülönítve. A szabadság fontos, de önmagában károkat okozhat. Párosítani kell a mások tiszteletével és a gyengék védelmével. Így van ez a szeretettel is. Nem lehet vak. Párosulnia kell például az igazsággal.
A 19. században a „paternalizmus” szeretettel akarta megoldani a szociális kérdést: a gyártulajdonos szeresse munkásait és a földesúr a zselléreit. Ám az igazság azt igényelte, hogy legyen szociális törvényhozás és földreform. Egy barátom, aki a belga keresztény szakszervezetek vezetője volt azt mondta, hogy a jó sör példázza az igazság és a szeretet viszonyát: az ízes ital az igazság, a hab a szeretet; szép hab nélkül az ital nem ér semmit, ha pedig a sör csupa hab, akkor becsaptak bennünket.
Persze az önzetlen szeretet nem kíván hálát. Isten szeret bennünket akkor is, ha eltérünk az általa kijelölt útról. Láttam egy képeslapot, mely az óceánt ábrázolta, és ez volt ráírva: „Tedd a jót és dobd a tengerbe!” Az igazi kórházi nővér nem vár odaadásáért ellenszolgáltatást. Tapasztalatból mondom, hogyha mosollyal fordulunk az ablak mögött ülő mogorva hivatalnokhoz, kedvességünk jeget olvaszthat. A szeretetnek hódító ereje van.
Azonban emberi érzés az is, hogy viszonzásra vár. Ismertem egy idősebb házaspárt, ahol a feleség férje szemére hányta, hogy sohasem mondja neki „szeretlek”. „Miért mondjam, felelte a férj, mikor már egyszer megmondtam?” Ez a válasz egyben nagyszerű és szörnyű. Nagyszerű, mert az első vallomás olyan erős volt, hogy az egész életre szólt, nem kívánt ismétlést. De szörnyű is, hisz a szerelem (a szeretetnek ez a csodálatos formája) táplálékért esedezik, kultusz jár neki.
A fölhozott példák mind az egyéni, interperszonális kapcsolatokra utalnak. Vonatkoznak a rászoruló idegenekre is, akiket megsegítünk. Ám a migránsáradat nem személyi kérdés, hanem kollektív jelenség, nem Ahmed meghívása vacsorára, hanem politikai probléma: mit kell több százezer Ahmeddel cselekedni?
Merkel asszony nem mondhatja, hogy ő jó és befogadja az Ahmedeket, mert határozata következményeit nem ő viseli. Nagylelkűsége mások rovására megy. Ez nem szeretet, hanem felelőtlenség.
Ha a német iparnak munkaerőre van szüksége, toborozzon munkásokat helyben, és szállítsa őket egyenesen oda, ahol kereslet van, és ne sózza másokra valamiféle kvótarendszer szerint, akiket nem akar befogadni. Itt nem szeretetről vagy humanitásról van szó, hanem közgazdasági haszonszámításról.
Egyesek úgy gondolják, hogy a „befogadó kultúra” vendégszeretetet jelent. Sok példa azt mutatja, hogy ez a jó szándék saját identitásunk megtagadásához vezet. Levesszük a keresztet a falról, hogy ne sértse a muzulmánok tekintetét ahelyett, hogy elvárnánk tőlük szokásaink tiszteletét és a tolerancia elsajátítását. Belgiumban egy kiváló úr azt javasolta, hogy vezessék be a középiskolákban az arab nyelv tanítását. Normális időkben ez a kezdeményezés megfontolandó lehetne, hisz a nyelvtanulásnak kétségtelenül formatív hatása van, és az arab költészet mesterművekkel büszkélkedhet. De a mai körülmények között a javaslat fölhívásnak tekinthető arra, hogy alkalmazkodjunk a közénk érkezőkhöz. Ne tévesszük össze a tapintatosságot a gerincgörbítéssel. Ha Krisztus Urunk kedveskedett volna a farizeusokkal, ma nem lenne kereszténység.
Évekkel ezelőtt történt, hogy tunéziai kollégákat fogadtunk otthonunkban vacsorára. Mondtam nekik, hogy nálunk szokás az étkezés előtt aperitifet inni, és megkérdeztem tőlük, hogy kívánnak-e egy pohárkával. Azt felelték, hogy köszönik szépen, de nem élnek vele, egy kis whiskyt azonban szívesen elfogadnak. Úgy látszik nem véletlen, hogy Tunézia az az ország, ahol az arab tavasz ígéretesnek mutatkozik.
mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com Rezsőházy Rudolf
Prof.em. Univ.cath. de Louvain
