Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Szilvásy az Orbán-kormányban?

2011. november 10. - Pócza Kálmán

KOMMENTÁR

Cameron, O'Donnell és Heywood
dailymail.co.uk

El tudják képzelni, hogy Stumpf István kancelláriaminiszterként szolgálta volna Medgyessy Pétert? Vagy hogy az Orbán-kormány üléseit Szilvásy György kancelláriaminiszter vezeti? Erős fantázia kell a dologhoz, pedig ehhez hasonló dolgok a valóságban is megtörténnek – Nagy-Britanniában.

 

 

 

Az angol politikai kultúra különleges szereplője az az első számú közszolga, aki a különböző pártállású miniszterelnököket ugyanolyan lojalitással képes kiszolgálni. A magyar intézményrendszerben nehéz lenne megadni a Cabinet Secretary pozíció pontos megfelelőjét, de ha már az összehasonlításnál tartunk: képzeljék el egy pillanatra, hogy Stumpf István a 2002-es kormányváltást követően pozíciójában marad és a Medgyessy-kormányt kancelláriaminiszterként szolgálja tovább. Vagy gondoljanak bele, hogy Molnár Csaba, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány kancelláriaminisztere (a frissen megalakult Demokratikus Koalíció nagy reményű üdvöskéje) Orbán Viktor kormányának üléseit szervezi, a Fidesz pártelnökének határidőnaplóját bújja, sőt a kormányüléseken Orbán Viktor a jobbján ülő Molnár Csabával összesúgva kéri ki az elsőszámú közszolga véleményét. Reális a kép? Nem igazán. Pedig valami ehhez fogható történik Angliában a mindenkori miniszterelnök kabinetfőnöke esetében.

Persze, a hasonlat több sebből vérzik, hiszen nálunk a kancelláriaminiszterek mindig is inkább politikusok, mint közszolgák voltak, ám feladatkörét és hatalmi potenciálját tekintve a brit kormány kabinetfőnöke (Cabinet Secretary) valami hasonló pozíciót foglal el. A kabinetfőnök egyszerre a mindenkori kormányfő bizalmasa és a Brit Közszolgálat (Civil Service) első embere. Ez a kettős funkció komoly próbatételt jelenthet, hiszen úgy kell az angol miniszterelnök bizalmát megtartani, hogy közben a Civil Service szigorúan pártsemleges vezetését is el kell látni.

Gus O'Donnell Gordon Brown jobbján
dailymail.co.uk

A jelenlegi kabinetfőnök, Sir Gus O’Donnell ott ült a baloldali kormány ülésein Gordon Brown jobbján, ahogy David Cameron konzervatív miniszterelnök kormányának üléseit is ő vezényli le. Tud mindenről, ami a munkáspárti kormány ülésein történt, de semmit nem árulhat el abból a konzervatív-liberális koalíció prominenseinek. Úgy lehet a jobboldali kormányfő legbizalmasabb embere, hogy közben mélyen hallgat a baloldali kormány ülésein elhangzottakról. A kabinetfőnök ráadásul bizonyos értelemben a brit kormány miniszterei felett is őrködik: ő felel a miniszterek viselkedését szabályozó kódex betartásáért, sőt – ahogy azt a Fox-affér is bizonyítja – vizsgálhatja azt is, hogy az egyes miniszterek mikor és mennyiben szegték meg ezt az alkotmányos szempontból nehezen elhelyezhető kódexet.

Mindezek ellenére (vagy éppen ezért?) a mindenkori angol miniszterelnök teljes mértékben megbízik az első számú közszolgában. Jól példázza ezt a különleges helyzetet Sir Gus O’Donnell-nek és Jeremy Heywood-nak, a Brit Közszolgálat nemrégiben leköszönt illetve októberben kinevezett vezetőjének életpályája is.

Gus O'Donnell David Cameron jobbján
dailymail.co.uk

A közgazdász végzettségű Gus O’Donnell előbb az oktatói és a diplomáciai pályán próbálta ki magát, hogy 1990 és 1994 között a konzervatív John Major miniszterelnök sajtótitkáraként építse tovább karrierjét. 1997-ben az IMF és a Világbank kötelékében találja magát, de 1999-ben már a munkáspárti kormányzat pénzügyminisztériumában Gordon Brown minisztersége alatt felel a makroökönómiai stratégia tervezéséért. 2002-től a pénzügyminisztérium elsőszámú köztisztviselője lesz (Permanent Secretary), 2005-ben pedig Tony Blair őt nevezi ki kabinetfőnöknek (Cabinet Secretary) és a Brit Közszolgálat vezetőjének. A 2010-es kormányváltást követően helyén marad, és immár a konzervatív-liberális kormány üléseit szervezi, és annak olajozott működését biztosítja.

Amikor tavaly év elején Gordon Brown-ról elterjedt a pletyka, hogy üvöltözik, és mogorva hangnemben parancsolgat a kormányzati adminisztrációban dolgozóknak, akkor a hírek szerint O’Donnell rendesen helyre tette a miniszterelnököt, hogy aztán a nyilvánosság előtt diplomatikusan fogalmazzon az esetről: „Soha nem beszéltem a miniszterelnökkel állítólagos goromba hangneméről. Mindössze arról folytattam megbeszélést vele, hogy miként tudja a kormányzat a köztisztviselőkből a legjobbat kihozni.”

Gus O'Donnell fogadja az új miniszterelnököt a Downing Street 10-ben
publicintelligence.net

 

A 2010-es választásokat követően Gus O’Donnell fogadta a Downing Street 10. alatt az új miniszterelnököt, ő vezette körbe az épületben és igazította el az első 24 órában David Cameront az ország sorsát érintő legfontosabb biztonság- és gazdaságpolitikai kérdésekben. Cameron a Brown alatt megkezdett munka folytatását kérte O’Donnell-től így születhetett meg 2010 decemberére a kormány működéséről szóló kézikönyv (Cabinet Manual): a magyar olvasó számára elképzelhetetlen kontinuitás tehát itt is szembeötlő.

Jeremy Heywood
economist.com

Jeremy Heywood, O’Donnell utóda is hasonló pályát futott be, mint az év végén leköszönő elsőszámú közszolga: Heywood szintén Oxfordban szerzett közgazdászdiplomát, aztán a konzervatív John Major pénzügyminisztériumában dolgozott államtitkárként. Tony Blair 1999-ben vette közvetlenül maga mellé, igaz nem Cabinet Secretary-ként, hanem személyi titkáraként. A bizalmi pozícióból visszatért az üzleti szférába, a Morgan Stanley vezető beosztású munkatársa lett 2003-ban, hogy 2007-ben Gordon Brown hívja vissza a Cabinet Office-ba. A munkáspárti miniszterelnökök kiszolgálása azonban nemhogy hátrányt, sokkal inkább előnyt jelentett mostani kinevezésekor: október közepén David Cameron konzervatív kormányfő, őt nevezte ki január 1-étől a kormány kabinetfőnökének.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr293368876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalmár 2011.11.11. 07:13:40

Szilvássy az az ember aki bolgár titkosszolgálat fedése alatt, az oroszoknak adta át a teljes hazai kémelhárítás szervezeti és személyzeti felépítését?
Ő az aki, az ellenzék ellen használta fel törvénytelenül a szolgálatot? Ő az aki "gyámkodott" afelett, hog az oroszok bejussanak az EU energria piacára? (MOL)
Aha, jó ötlet lenne továbbra is vezető politikai posztot adni neki...rendes hazaszerető szittya gyerek. Vazze.

Kalmár 2011.11.11. 07:15:52

Maga az elképzelés, hogy ellenzéki szakemberek akár egy kormányváltás után is maradnának pozicióban, nem ördögtől való. Talán Oszkót el tudnám képzelni, de a Szilvássy neve vörös posztó....szó szerint.

belekotty 2011.11.11. 08:04:07

Erre találták ki Magyarországon a közigazgatási államtitkárokat.

OftF 2011.11.11. 09:10:51

Van egy kis hátrányunk a Britekkel szemben, mindig is volt. Türelem, azt mondom, ha 1-200 év múlva még itt leszünk, ez már elképzelhető közelségbe kerül.

th24 2011.11.11. 09:13:57

By the way, Humphrey, I decided to retire early...

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.11.11. 09:23:25

Azonnali szakértői kormányt, az mentheti meg Magyarországot!

Táskás Tóni 2011.11.11. 09:26:12

@Kalmár: Csak nem? Ez azt jelenti, hogy az agymosott fideszeseknek is elegük van Matolcsiból? A bibi viszont ott van, hogy Orbán eszementen diktál Kopátsyval együtt, az a dilinyós pusztán végrehajtó. Ezt Oszkó biztosan nem vállalná.

B-rocker (törölt) 2011.11.11. 09:45:55

Aztán nehogy kiderüljön, hogy nem a fenne nagy demokrácia jele, hanem Gust egyszerüen a világkormány helytartója britt ügyekben. Nagyon meglepő lenne egy WB-os dolgozónál.

márta)) 2011.11.11. 10:02:57

Ugyan már! Sok mindent el lehet képzelni.)
A politikában (is) sok-sok minden megtörténik/történhet.
"A politika egy színház") (Kövér L. mondta anno)
Úgy bizony. A választók pedig megmondják tetszett e az előadás.
:)

hegyilány 2011.11.11. 10:59:45

Úgy lehet a jobboldali kormányfő legbizalmasabb embere, hogy közben mélyen hallgat a baloldali kormány ülésein elhangzottakról."

Nahát! Ez itt nálunk elképzelhetetlen lenne.
:)

Link Elek 2011.11.11. 12:38:12

a britteknel vannak olyan kozszolgak, akik a koz szolgalataert dolgoznak. ennek naluk hagyomanya van.
nalunk annak van hagyomanya, hogy kozhivatalok vagy sohivatalok, vagy a tolvajlasok fedoszervei

ezt mindenkinek a figyelmebe ajanlom. a demokratikus Mo-n hagyomanyos mukodese:
Cieger András
Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán, 1867-1918

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.11. 18:15:04

@PK
Nem látom a kapcsolatot: "az ősök bölcsessége" --> Szilvásy az Orbán-kormányban?

Most akkor Cameron és Brown képviseli az ősök bölcsességét? Csak ebben a lépésükben vagy mindegyikben?

Ruzsbaczky Zoltán 2011.11.11. 19:00:06

@tölgy: Ez egy politikai kultúrával foglalkozó blog, ami azt a nevet viseli, amit. Nem hinném, hogy ekkora eltérés(?) a témától megbocsáthatatlan lenne.

VI. Béla 2011.11.11. 20:47:40

Nagy-Britanniában mikor volt utoljára diktatúra?

Pócza Kálmán 2011.11.13. 22:45:08

@tölgy: A "mos maiorum" ebben az esetben inkább a "politika íratlan szabályai" kifejezéssel fordítandó, a poszt (és annak címe) pedig a magyar és a brit gyakorlat közötti különbségre hívja fel a figyelmet. Egy ilyen rövid bejegyzésben azonban a különbség okainak feltárására, a különbség létének indokolhatóságára vagy indokolhatatlanságára sajnos nem tudunk kitérni, noha kétségkívül az is roppant izgalmas kérdés lenne. Ebben a posztban viszont mindössze a jelenség felmutatására szorítkoztunk.
süti beállítások módosítása