(Javított változat)

Noha sokan értelmetlennek, jelentéktelennek vagy régimódinak tartják, a királyságnak megvan a maga rációja a belga politikai kultúrában.

Vasárnaptól immár hivatalosan is új uralkodója van Belgiumnak. II. Albert legidősebb fiának, Fülöpnek a beiktatása szigorú formaságok mentén zajlott, utcai rendezvényekkel párhuzamosan. A belga ügyek iránt nem túl érzékeny hazai sajtó röviden beszámolt az eseményekről, és a jelenlegi politikai helyzetet is elemezték. Az elemzésekből nem maradhatott ki a flamand önállóságpártiak erősödésének jelzése és Belgium széthullásának lebegtetése sem.

Fülöp belga király eskütétele a kép forrása

Ebben a rövid cikkben – eltávolodva a belga politikai elemzésének bevett elemeitől (pl. az ország felbomlása, Flandria önállósága, Vallónia gazdasági kiszolgáltatottsága, a szocialisták vallóniai dominanciája, a flamand nacionalisták folyamatos erősödése stb.) – arra szeretnék rámutatni, hogy a királyság, gyakran avíttnak és ceremoniálisnak tartott intézményének meg van a maga rációja és alapja a belga politikai kultúrában.

A királyság mellett a legerősebb érv, hogy egy olyan politikai rendszerben, mint amilyen ma a belga – erősen töredezett pártpolitikai „mező” (flamand és vallón liberális, szocialista és kereszténydemokrata pártok, két flamand nacionalista párt és időszakosan feltűnő új szereplők) működik benne – nélkülözhetetlen egy olyan politikai szereplő, akinek az elsődleges érdeke maga a rendszer fenntartása. Azaz, a király egyik legfontosabb feladata, hogy az ország érdekében a különféle, gyakran egymással ellentétes, pártpolitikai érdekek mentén cselekvő politikai szereplőket kordában tartsa és folyamatosan emlékeztesse őket, hogy a pártpolitika célja végső soron mindig az ország érdekében történő cselekvés. Természetesen, normális esetben, amikor a koalíciókötések hagyományos logikája működik, elég a háttérben maradnia, noha ekkor is vannak fontos feladatai (pl. a kormányt alakító politikus kijelölése a választások után), azonban válsághelyzetben e királyi szerep szükségszerűen előtérbe kerül. II. Albert érdemei az elmúlt évek politikai válságának megoldásában letagadhatatlanok, a végső fázisban idős kora ellenére és egészségét sem kímélve maga „kényszerítette vissza” a tárgyalóasztalhoz a sokadszorra is kompromisszumképtelen politikusokat.

A királyi család a kép forrása

Másodsorban a belga király szimbolikus szerepe is vitathatatlan. Belgium történelmi léptékben is multikulturális társadalom, hiszen három különböző kultúrájú nemzeti közösség – a flamand, a vallón és a német – él közel egy évszázada (a német kisvárosok és falvak az első világháborút követően kerültek Németországtól Belgiumhoz) egy politikai közösség keretei között. Ezt a sokszínűséget tovább erősítették a második világháborút követően egyre nagyobb számban érkező bevándorlók és uniós hivatalnokok. Egy ilyen közegben természetes, hogy szükség van egy olyan szimbólumra, mely az ország és a politikai közösség egységét jeleníti meg. Nem is véletlen, hogy Fülöp király beiktatási beszédében Belgium feladataként az egység és a sokszínűség egyensúlyának megtalálását jelölte meg. Persze, lehet, hogy ez a szimbólum vitatható, kritizálható – sokan kritizálják a királyi családot különféle ügyeik miatt (pl. házasságon kívül gyermekek, vitatható teljesítmények, díszdoktori címek stb.) –, és sokat gyengült az utóbbi évtizedekben, de létezik és még mindig jelzi e sokszínű közösség politikai és nemzeti törésvonalakon átívelő egységét.

Természetesen most is rögtön felmerültek kételyek, hogy vajon az új uralkodó képes lesz-e feladatait ellátni. Jellegtelen és sótlan személyiségnek tartják, feleségét, Matildát sokkal inkább „sztárolják” személyes kisugárzása és varázsa miatt. A véleményformálók közül többek szerint is kérdéses, hogy Fülöp a 2014-es választások kapcsán előrelátható problémákat (pl. az N-VA várható erősödését és az emiatt esetlegesen kialakuló koalícióképtelenséget) megfelelően tudja-e majd kezelni. Nem tudhatjuk vajon így lesz-e, mert a jövőt, különösen a politikában senki sem látja előre, de arra emlékeztetni kell, hogy hasonló kételyek merültek fel II. Albert trónra lépése kapcsán is, és ma mégis kifejezetten „jó” királyként tekintenek rá. A királyságra fokozottan igaz lehet, hogy az intézmény formálja a személyiségét, és a belga királyságban testet öltő évszázados tradíció minden bizonnyal Fülöpöt sem hagyja érintetlenül, mint történt ez az egykor igencsak bohém életet élő édesapjával is.

(Zárójelben: maga Fülöp király is tett egy jelentős lépést, hogy ne temesse maga alá a napi politika, ugyanis kabinetfőnökének Frans van Daele-t, a belga diplomácia óriási tapasztalattal és széleskörű kapcsolatokkal rendelkező öreg rókáját nevezte ki, aki minden bizonnyal komoly támasza lesz majd az elkövetkezendő időszak dzsungelharcában.)