Bakó Bea
Időről-időre napirendre kerülő téma a briteknél az Európai Emberi Jogi Egyezményből való kilépés. A konzervatívok az egyezményt adaptáló Human Rights Act helyett inkább egy nagyobb mozgásteret engedő új törvényt alkotnának, de akár az Egyezményből való kilépésig is elmennének, ami azonban hangos ellenzést vált ki koalíciós partnerük, a liberális demokraták részéről. A napokban mind a miniszterelnök, mind a belügyminiszter az ország biztonságával érvelt: ugyanis az Egyezmény egyes rendelkezései miatt nem tudják kitoloncolni az országból a „veszélyes külföldieket.”
David Cameron a konzervatívok 2015-ös győzelme esetére kilátásba helyezte annak megfontolását, hogy Nagy-Britannia kilépjen az Európai Emberi Jogi Egyezményből. Azt is világossá tette, hogy ez csak abban az esetben lehetséges, ha egyedül tudnak majd kormányozni, mivel a liberális demokraták kerékkötői lennének az ötletnek. A konzervatívok régóta támadják azt az emberi jogi törvényt, amellyel 1998-ban az akkori munkáspárti kormány beépítette az Egyezményt a belső jogba. A Human Rights Act többek között előírja a hatóságok és a bíróságok számára, hogy az Egyezmény rendelkezéseivel összhangban kötelesek eljárni, és adott esetben a bíróságoknak az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatát is szem előtt kell tartaniuk.
Ehelyett Cameron egy olyan Bill of Rights bevezetését preferálná, ami az Egyezmény keretei közt is lehetővé tenné, hogy a Strasbourgi Bíróság elé került ügyek „megfelelő mérlegelési mozgástéren belül” kerüljenek elbírálásra. Ez az ún. „margin of appreciation”-elv már létezik az Emberi Jogi Bíróság gyakorlatában: azt jelenti, hogy a Bíróságnak figyelembe kell vennie, hogy az Egyezményben részes államok kulturális, történelmi sajátosságaikra figyelemmel esetleg eltérően értelmeznek egy-egy jogelvet. Cameron szavaiból azonban úgy tűnik, ezt a meglévő mérlegelési teret még mindig nem tartja elég szélesnek. Végső soron a miniszterelnök a bűnözők hazaküldése érdekében az Egyezményből való kilépéstől sem riadna vissza: számos külföldi bűnelkövető ugyanis Angliában élő családtagjaira és az Egyezményben foglalt családi élethez való jogára hivatkozva tudta évekig elkerülni a kitoloncolást.
A 2015-ös kilépésre vonatkozó ígéret nem csak az Egyezmény, de maga az EU tekintetében is fontos és aktuális téma az angol közéletben, Cameron ugyanis választási győzelme esetén népszavazást tartana az EU tagságról, aminek az elutasítottsága meglepően magas a brit társadalomban. Bár az Egyezmény nem az EU, hanem a jóval több országot magába foglaló Európa Tanács égisze alatt született, az Unióra tett hatása azért is hangsúlyos, mert Lisszabon óta az EU-ról szóló szerződés előírja maga az EU (és nem csak a tagállamok) számára az Egyezményhez való csatlakozást.
A britek távolságtartását az emberi jogi szerződésektől jól tükrözi az EU Alapjogi Chartájához – egyébként a lengyelekkel közösen – csatolt kiegészítő jegyzőkönyvük is, aminek értelmében a Chartában foglalt jogok a brit hatóságok vagy akár az EU Bírósága előtt csak annyiban érvényesíthetők, amennyiben azokat a brit belső jog elismeri. Az uniós alapjogi dokumentumban ugyanis – az Egyezményben foglalt legalapvetőbb emberi jogokon túlmenően – olyan gazdasági, szociális jogok is szerepelnek, melyeknek érvényesülése adott esetben az állam aktív cselekvőségét igényli.
Hogy összességében mi is a baj az emberi jogokkal konzervatív szemszögből? Korántsem az egyes dokumentumokba foglalt konkrét jogok deklarálása és érvényesítése, sokkal inkább azoknak az esetleges túl tág értelmezése. Ahogy Chris Grayling igazságügy-miniszter az Emberi Jogi Egyezménnyel kapcsolatban összefoglalta: az vele a gond, hogy az alkalmazása túl messzire vezetett az eredeti szándéktól.
A nagy emberi jogi egyezmények többségét a második világháború után szövegezték meg azzal a céllal, hogy többé ne fordulhasson elő, hogy valakinek az emberi mivoltát, méltóságát kérdőjelezik meg, és hogy az emberi életeket puszta eszközként kezelik. Ezért olyan alapvető elveket deklaráltak, – például az Európai Emberi Jogi Egyezmény is – mint az élethez, szabadsághoz való jog, a kínzás, embertelen bánásmód tilalma, vagy a megkülönböztetés tilalma. Ezen alapvető garanciák mellett olyan, a demokráciákban elengedhetetlen alapjogok is megfogalmazásra kerültek, mint például a véleménynyilvánítás szabadsága vagy az egyesülési és gyülekezési jog.
Az emberi jogok azonban egyre gyakrabban fordítva sülnek el: az egyenlőségből a „pozitív diszkriminációnak” köszönhetően sokszor az lesz, hogy valakik (nők, melegek, bármilyen kisebbségek) egyenlőbbek, vagy adott esetben a családi élethez való jog képezi akadályát a büntetőeljárások rendes lefolytatásának. Az emberi jogokkal szembeni erősödő szkepticizmust pont azoknak a – gyakran az eredeti céllal összeférhetetlen – kiforgatása okozza, így nem meglepő a Strasbourgi Bíróságot ért számos kritika sem.
Hogy az angolok végül kilépnek-e az Egyezményből, az szorosan kötődik ahhoz a kérdéshez, hogy az EU-ból vajon kilépnek-e? Nagyon valószínű, hogy egyikből sem fognak; – még akkor sem feltétlenül, ha a következő választáson a konzervatívok nyernek – az emberi jogok kiterjesztő értelmezését illető fenntartásaik ennek ellenére megalapozottak.
