Miután az általa támogatott függetlenségi forgatókönyv a népszavazáson kisebbségben maradt, a skót miniszterelnök, ahogy a briteknél szokás, lemondott. De vajon ki tudja, milyen hatása lesz az eredménynek Skócián belül, az Egyesült Királyság egészében és Európában?

Kép forrása: one-europe.info

Nem sikerült az áttörés. A skót nemzeti függetlenséget kívánóknak nem sikerült az egyébként a briteknél meglehetősen ritka politikai eszközként használt népszavazáson elérniük céljukat. Az utolsó pillanatban felpörgő No-kampánynak sikerült megijesztenie a polgárokat, mi történik majd a fizetőeszközükkel, továbbá Gordon Brown érzelmes beszéde sok egyébként a toryk ellen, s így a függetlenség mellett szavazni kívánó polgárt elriasztott az igen szavazattól. S nem utolsó sorban a Cameron-kormány maga is mindent megtett a szavazók befolyásolása érdekében. Még három párti felhívást is közrebocsátottak, s ígéretet tettek, hogy ha a nem szavazat győz, kárpótolják a veszteseket, s újabb hatásköröket telepítenek át Skóciába.

 Ám hogy mindez hogyan fog lezajlani, még modellezni is elég nehéz. Hiszen nyilvánvaló, hogy a korábban, Tony Blair által kezdeményezett devolúció, vagyis a politikai decentralizáció csak egy bizonyos határig nem válik veszélyessé. Egy ponton túl akár a kormányozhatóságot is veszélyeztetheti, arról nem beszélve, hogy egy konzervatív erőtől hogy fogják venni saját szavazói a radikális alkotmányos reform-átalakítások bejelentését. Összességében belpolitikailag (úgy Skóciában, mint az Egyesült Királyságban) elsődleges hatásként nyilvánvalóan a belső konfliktusok élesedése várható. Ahogy a magyar nemzeti közösség kebelén belül éles konfliktust gerjesztett a 2004 december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás, ugyanúgy feltételezhető, hogy mind Skóciában, mind az Egyesült Királyságon belül a pártok közötti szembenállás élesedése lehet a közvetlen következmény.

 Másfelől azonban akár a brit konzervatívok londoni parlamenti erősödése is következhet abból a tényből, hogy pillanatnyilag sikerült megakadályozniuk Skócia kiválását. Persze Cameron romló népszerűségét nem valószínű, hogy meg tudja állítani a felőle nézve győzedelmes eredmény, ám a kötelezően elvártat hozni tudta, s ez időt adhat a további feladatokra való felkészülésre – elsősorban az ígért európai tagsággal kapcsolatos népszavazás tűnik nagy kihívásnak innét nézve.

 De vajon elalszik-e a skót nemzeti büszkeség fellobbant lángja, vagy pusztán egyetlen állomása ez egy hosszabb folyamatnak. Ha ez utóbbi feltételezés bizonyul igaznak, akkor viszont az a kérdés merül fel, hogy vajon mi lehet a következő lépés, hiszen népszavazást újból kiíratni erről a kérdésről egyhamar nem lehet. Ám nagyon nehezen megállítható az az érzés, amely sokakban fellobbanhatott, amikor reális közelségbe került a függetlenség kivívása, egyetlen szavazás eredményétől függött a dolog. Hogy elhamarkodott lépéseket nem kíván tenni a skót politikai elit, azt híven jelzi Almond lemondása, vagyis politikai vereségének beismerése.

 S mi a helyzet Európában? Úgy tűnik, a példa nagyon is ragadós lehet. Mi magyarok, nyilván a székelyekre, erdélyiekre gondolunk egyből, akik nem is haboztak kinyilvánítani rokonszenvüket a skót szakadárokkal. Ám több példa is van Európában, a központi régióban is – nem teljesen azonos, de néhány párhuzamot azért mutat a belgiumi flamandok esete, vagy Olaszország északi területe -, kicsit távolabb is – mondjuk a katalánok, vagy az írek lehetnek erre példa, de Korzika is újra felmerülhet. 

A legrobbanékonyabb a helyzet a legtávolabbi periférián lehet. Mondjuk Ukrajnát – persze mutatis mutandis - ilyen szempontból talán már nem is kell emlegetnünk. De a balkáni országok határai sem mindenütt bombabiztosak, s a balti országoknak az orosz kisebbségeiktől való félelméről is sokat lehet hallani.

 Összességében a jogszerű kiválás lehetősége nyilvánvaló politikai kihívás a jelenlegi status quót védeni szándékozó európai politikai elit számára. Hiszen nagyon nehéz demokratikusan érvelni azzal kapcsolatban, hogy egy-egy kiválni kívánó területtől milyen jogon tagadjuk meg a döntés jogát. Másfelől viszont az európai béke nyilvánvalóan a status quóra épül, tehát bármilyen határátrendeződés alapjaiban rengethetné meg az európai erőegyensúlyt, amit józan ésszel senki nem kívánhat. Ugyanakkor, mint említettük, a népek önrendelkezési jogával is nehéz bármit szembeállítani. A jövő nyitottá vált.